Az 1. , 2. és 3. rész tartalmából:
A Nagyfőnök kiküldte Samut, Gusztit és Günthert Bolíviába, hogy szabadítsák ki Tóásó Elődöt, mert ha egy bizonyos közbeszerzési eljárás részleteiről fecsegne, akkor sok köztiszteletben álló embernek esne bántódása. A bürokrata keményfiúk független Székelyföldet támogató indián őslakosok segítségével a bolíviai Santa Cruz felé vették az irányt, ahová egy teljes Camel Trophy szériát megszégyenítő kalandtúraszerűen érkeztek meg. Az első éjszakát egy városzéli bádogváros hostelében töltötték, bereggeliztek tengeri malacból, majd becsekkeltek ugyanabba a hotelbe, ahol néhai Rózsa-Floresék is laktak. A bolíviai titkosszolgálat illetékes szakemberei szerint a magyarok bolíviai akcióival összefüggésbe hozható az Európa Parlamenti választások magyarországi kampánya.
A napok lassan teltek. A piciny magyar bürokrata különítmény tagjai meglepően(?) gyorsan hozzászoktak a tétlen henyéléshez. Jó, ha két-, háromnaponta egy többnyire semmitmondó e-mailben megküldött jelentés befutott hozzájuk és ők se nagyon tudtak érdemben bármit is tenni, ami a Tóásó- prison break projektben áttörést hozna. A bolíviai hatósági emberek össze-vissza beszéltek, de ez már a több hónapos magyar tapasztalatot szerzett Güntherre sem hatott az egzotikum varázsával.
Guszti príma csigalelőhelyekre bukkant a környező esőerdőkben. Sőt, azt is kinyálazta, hogy a helyiek élnek-halnak a csigaversenyekért. Mondhatni a csigafuttatás itt akkora össznépi őrültség, mint mondjuk a Fülöp-szigeteken a kakasviadal. A közönség őrjöngött a füstös lebujok közepén felállított csigafuttatók körül. Röpködtek a bolívár-, sőt olykor a dollár bankjegy kötegek is. A csigaverseny-függő szenvedélybeteg szerencsejátékosok gyakran több havi napszámukat is feltették egy- egy futam befutóira. És persze néhányan mindenféle piszkos trükkel is bepróbálkoztak. Ha valaki netán lebukott bekokóztatott csigulival, vagy esetleg a kizárólag házas csigáknak kiírt futamra gyorsabb meztelencsigát akart becsempészni felragasztott csigaházzal, akkor a sportszerűtlen elkövetőt a rögtönítélő fair-play felügyelet végrehajtó bizottsági tagok általában az ivó mögött mamutfenyőág husángokkal részesítették szigorú megrovásban. A nevelő jellegű büntetőhusángolás jellemzően a renitens egyik szemgolyójának végleges eltávolításáig tartott. Mivel a tíz méteres táv megtételéhez még a versenycsigáknak is jó fél napra van szüksége, a maratoni futamok alatt a szurkolók éberségüket kokalevél rágcsálással tartják fenn. Guszti is lelkesen követte a helyi szokást. Ugyan kézzel-lábbal elmutogatva figyelmeztették, hogy azért módjával, a kokalevél rágcsálásra majdnem annyira rá lehet kattanni, mint az alkoholra, Guszti magabiztosan legyintett, hisz jól ismeri a problémát és azt tudja kezelni, őt nem kell félteni.
Samut egyre jobban kínozta a honvágy. Elutazás előtt egy webkamerát tett Tyson akváriuma elé, és amikor csak tehette Skypon gügyögött kedvenc pirájájának, de azért az ilyen táv-kisállattartói kapcsolat mégsem az igazi. Ezt az érzést már mindenki megtapasztalta, akit ideiglenesen egy óceán választott el szerelmétől, vagy éppen aranyhörcsögétől, esetleg netán egy másik házi kedvencétől. Eljárogatott a Santa Cruz-i Központi Akváriumba és pótcselekvésként hosszasan figyelte a Mengele névre keresztelt helyi sztárpiráját. Gyakran bébiegerekkel is kedveskedett neki, viszont ilyenkor kellemetlen, feszengő érzés is kerülgette. Lelkiismeret furdalása volt. Attól tartott, hogy Tyson a Mengele affér miatt tuti, hogy majd’ széttépné a féltékenységtől.
Ha éppen sehol se volt a környéken izgalmas csigaviadal, Guszti is elkísérte Samut az akváriumhoz. Egyszer szótlanul caplattak vissza a hotelbe a pálmafákkal övezett főtéren keresztül, amikor az egyébként meglehetősen koszos országhoz képest elég furcsa látvány tárult eléjük. Egy idősebb pasas a kutyáját sétáltatta, majd miután a kutyus kullantott egyet, gazdája szótlanul elővett egy újságpapírt, majd egy zacskót és összetakarította a kutyapiszkot, amit egy szemetesbe dobott ki. Guszti száján önkéntelenül kiszaladt:
- Ezt nem hiszem el, mintha nem is itt lennénk Bolíviában. És még kukába is dobja! - mire az ürge feléjük fordult és magyarul, enyhe spanyol akcentussal így szólt:
- Uraim, ez itt Santa Cruz és nem a Terézváros!
Samunak az a kósza megérzése támadt, hogy követi őket valaki és mintha csángó-kecsua keveréknyelven valami olyasmit motyog a mobiljába a mögöttük baktató ember, hogy: - Főnök, a célszemélyeken vagyok. – Á, agyamra mentek a konspirációs teóriák, biztos csak képzelődöm. – hessegtette el magában a követéstől való paráját. Amint a hoteljuk halljába ért, újra déja vue érzése támadt. A recepciós pult előtt ugyanis gyorsan tovalibbent egy már korábban látott nő. A titokzatos, fekete ruhás, arisztokratikusan elegáns szépség. Most is fekete ruhát és fekete csipkefátyolos, piros pántlikás kalapot viselt. És most is a kezére tekert tűzpiros selyemsállal flangált, és mint a múltkor a téren, mos is szinte futólépésben suhant el mellettük. Viszont a sálat elejtette. Samu azt felkapta: - Senorita! – kiáltott bátortalanul a nő után, de őt mintha a kámfor nyelte volna el, már ki is pördült a csapóajtón és elnyelte a párás levegőjű bolíviai szakadár város forgataga. Samu a recepciósra pillantott, hogy esetleg neki adja le a talált tárgyat, de elhatározását azon nyomban felülvizsgálta, amint a borostás portásra pillantott, akinek a félig nyitott szája csücskében egy nyilván fogpiszkálóként fungáló gyufaszál fityegett, ő maga pedig hangosan hortyogva sziesztázott a TV Shopot sugárzó tévé képernyő előtt. – Úgy látszik a portások, recisek, biztonságiak a világ minden táján, de legalább a magunkfajta lúzer országokban, mindenütt ilyen „megbízható” munkaerő. – mormogott magában Samu és végleg letett arról az ötletétől, hogy netán felrázza a túlsúlyos Cobrát és leadja a talált tárgyat, mert az szinte tuti, hogy a tengerimalac-pecsenye szagú nejénél kötne ki, esetleg valamelyik utcalánynál számíttatná be a szolgáltatás ellenértékébe, de erősen megkérdőjelezhető, hogy a jogos tulajdonosához kerülne vissza. Samu elköszönt Gusztitól, aki csak egy villámkula erejéig rohant fel a szobájába, mert Santa Cruz egyik menőbb kartondoboz elővárosában a patinás nevű Moulin Rouge vendéglátóipari egységben megrendezésre kerülő csigaviadalra sietett. Mivel a helyi Moulin Rouge valójában egy döngölt föld padlós dühöngő, aminek a kecsua-, mesztic-, és csak némi eufemizmussal fehéreknek nevezhető törzsvendégeiből álló keménymag által folyamatosan amortizált pottyantós latrináját még Guszti detoxos gyomormosásokon edződött bendője se igazán kultiválja, a csigaverseny pedig akár 10-12 órás is lehet, ezért még hazai pályán akarta letudni legalább az első adag kinyomós fagyiját. Samu bekopogott Güntherhez, aki hosszas matatás után, a Samu kezében tartott tűzpiros kendőhöz hasonlatosan elpiruló arcszínnel nyitott ajtót. Samu önkéntlenül is Günthi laptopjára pillantott, ahonnan a meglehetősen lengén öltözött Vanduci mosolygott rá, bár valószínűleg még a mosoly is Günthernek szólt. Samu gyorsan el is húzott, hogy ne zavarjon. – Így szag nélkül, én is bevállalnám Vandust. – morfondírozott magában. Habár aztán arra gondolt, hogy a düsseldorfi önkormányzat amilyen flancos eszközökkel safírozza ki az állományukban lévőket, ki tudja, hogy Günthi laptopja mennyire élethű szagkártyával szerelt. Nem mintha ez számítana neki, hisz a gyermekkori bicaj balesete óta Vanda legnagyobb mákjára Günther 100%-os szagláskárosult. Samu is visszavonult a szobájába és alig várta, hogy legalább Skypon megpillantsa Tysont. Ivott egy kis ásványvizet, bekapcsolta laptopját, de a gép bootolásának neszét egy ágyúdörgéssel felérő robaj nyomta el. Tucatnyi khaki színű egyenruhás, géppisztolyos csuklyás kommandós egyszerűen rátörte a szobája ajtaját. A döbbent Samut a falhoz nyomták, spanyolul ordítoztak, de olyan sebesen, hogy még ha beszélt is volna valamicskét a nyelvükön, valószínűleg akkor se értett volna sokat. Két fegyvercsövet közvetlenül a halántékához nyomtak jobbról is és balról is, míg a harmadikat egyenest a szájába tuszkolta egy harmadik kommandós. Samu gondolataiban villámgyorsan lepörgött az egész élete és rádöbbent, hogy nemhogy a köztisztviselői nyugdíjkorhatárt nem éri meg, de még Tysonkáját se láthatja többé soha a büdös életben. És ekkor valami egészen váratlan dolog történt, ami a lényegét tekintve sajnos nem változtatott Samu sorsán. A Föld másik végén, Madagaszkártól mintegy négyszáz tengeri mérföldre északkeleti irányba az Indiai-óceánba csapódott egy pályájáról letért kisbolygó és az egész Földgolyó pillanatokon belül atomjaira hullott, sőt a detonációtól gyakorlatilag perceken belül megsemmisültek a Naprendszer bolygói a holdjaikkal együtt a Merkúrtól a Szaturnuszig bezárólag.
Szolgálati közlemény: Tisztelt olvasók! Fogadják őszinte részvétemet, hogy mindannyian elhunytunk. Bízom benne, hogy utolsó perceiket sikerült élvezetesebbé tennem e poszttal. Béke porainkra.
Következik: Ha van Isten, feltámadás, ha nincs, fasz tudja, lehet, hogy totális szopóág, mivel teljes egészében megsemmisültünk. De ha mégis léteznek párhuzamos világok, és ott minden folytatódik, a folyamatban lévő hivatalos ügyeik intézése tekintetében nem tenném tűzbe a kezem, hogy az illetékes hivatal nem fog egy döntéshozási határidő hosszabbítás érdekében kapva-kapni a világvégén.