„Minden egyes forintra szükségem van és előre is hálásan köszönöm a segítségeteket.” Kezdődött Péderke kör e-mailje. Majd az e-mailben részletesen kifejtette, hogy milyen smucig mocskos köcsög (ezt a jelzőt tőle különösen mókás volt olvasni) állam bácsi. Mert az épek olimpiájára tolják a pénzt, a rokik paralimpiájára is csurran csöppen, bezzeg a meleg közszolgálati dolgozók olimpiájára egyetlen fillért se fordítanak. A nyáron rendezik meg Amsterdamban a soros meleg közszolgálati dolgozók és N.G.O. alkalmazottak olimpiáját, közkedvelt becenevén a buzi tintanyaló olimpiát.
Még jó, hogy most nem San Franciscoban tartják, mert arra esélye se lenne összekalapoznia a költségeket. Péderke három számban is indul. Hármasugrásban, formációs táncban Pedroval, egy szalonikii postai dolgozóval (fantázianevük Public & Private duett), valamint szinkronúszásban, mint külsős, a Manchesteri Köcsög Tűzoltó Rézfúvós Vizi Clubb emelő specialistájaként. Vegyes csapatok is indíthatók. Hármasugrásban magyar színek alatt-, míg a másik két számban uniós mezben méreti meg magát. Ha egy csapaton belül olyan sportolók is részt vesznek, akik más-más országból jöttek és még csak nem is EU tag valamelyikük, akkor pedig ENSZ zászló alatt indulnak. Ha pedig valamely sportoló állama nem ENSZ tag, avagy vitatott a státusa, akkor olimpiai zászló alatt küzdenek. Mint például a koszovói, kelet-timori és csecsen versenyzőkkel is kiálló, a világ négy sarkából származó veterán szabadságharcos köztisztviselőkből verbuvált, Pink Guerillas néven jegyzet paint ball válogatott. Még se egyszerűen buzik, hanem hivatalnokok is a javából a sportolók és a szervezők! Samu elhatározta, hogy segít Péderkén. Mert ugyan néha irritálta a gyakran lehetetlen piros velúr sportcipőben flangáló, sokszor hisztis, a teáscsészét hamisítatlan buzis kéztartással, szinte pipettaként megfogó pénzügyes, azonban Péderke legény a gáton, amikor valakinek az igazáért kell kiállni, akár meleg, akár bárki más szenved sérelmet. Samu gyakran gondol arra, hogy amikor egy-egy gyökér főnökségi húzást ők szó nélkül benyelnek, akkor Péderke saját esetleges kicsinálásával mit sem törődve, azonnal felemeli a hangját. Ő, Guszti, meg a többi heteró pasas a hivatalból többnyire úgy viselkednek, mint valami beszari, nyeretlen puncika anyámasszony katonák, míg az aktivista, jellemes és a vakmerőség határát surló bátorsággal felvértezett Péderke igazi férfi módra küzd. Persze nem mindenki szívleli ezért az "ami szivemen a számon" stílusáért. A Kisfőnök egyenesen annyira komálja, mint mediterrán ebéd alapanyagságra kárhoztatott polip a két kanál vegetával megszórt forró vizet. Irritálja, hogy Péderke milyen büszkén felvállalja másságát. Micsoda idők! És mindezt őelőtte, háromgyermekes templombajáró mintaapa előtt is teszi. Bezzeg akkor nem irritálta, amikor a március 8-i nőnapi bulin a tojáslikőrözéstől alaposan becsiccsent Péderke hagyta, hogy leszopja a Data Roomban. Szegény Teca nénit, a nyugdíj előtt gályázó öreg takiavellit persze a Kisfőnök ki akarta rugatni, mert véletlenül rájuk nyitott, pedig csak a WC pumpát kereste. Elfelejtette, hogy hol hagyta a nagy bulis kupiban. Amikor Péderke ezt megtudta, elmondta a Kisfőnöknek, hogy őt nem érdekli vele mi lesz, de kitálal, ha az öreg takarítőnénit kirugatja.
- A lánya epilepsziás, a kisunokája leukémiás, te pedig kicsinálnád, mert munka közben ránk nyitott? Hová raktam a farkam? Egy köpőcsészébe is több szociális érzékenység szorult, mint beléd!- mordult undorodva ondója korábbi lenyelőjére. A Kisfőnök értett a szóból. Tudta, hogy Péderkének, vele ellentétben nem csak a szája jár. Kussolt midörökre, és a vén takecnak a haja szála se görbült, mi több, elintézte, hogy Teca néni a haldokló unokájával köztisztviselői kedvezményes áron számítva egy hétvégét Zánkán is eltölthessen. Egy szó mint száz, Samu 1% Szja-ja felét Péderke buzi tintanyaló olimpiai projektjére, míg a másik felét egy, kidobott díszhalakat istápoló menhelyet üzemeltető alapítványnak ajánlja fel.
____________________________________________________________________________
Következik: bombával fenyegetőző elmebeteg ügyfél