- Izgalmas egy ország ez -, gondolta Günther, miközben körbenézett a leamortizálódott irodán. Keresztülvágta magát a két alacsony, ámde igen széles, és begombázott ewokokra emlékeztető gesztusaikkal,  valamint takarítószereikkel a fél irodát elfoglaló takarítónő tömegen, akik még mindig a pénteki szarfoltot próbálják valahogy kisikálni, de a Kisfőnök valószínűleg alieneket ehetett pénteken reggelire, mert a sárgás trutyi bemarta magát egészen a lentebbi szint födéméig. Güntherünk egész gyorsan akklimatizálódott a környezethez, ma már igényesen összeállított szafari-öltözéke volt rajta, hawaii-ing, bermuda, szandál fehér teniszzoknival. Hiába no, a szandál-zokni kombó az NDK-s nagynéni vonalból került a családi gardróbba. Első hétvégéjén az aszfaltdzsungelben céltalanul bóklászva próbálta megismerni a bennszülöttek életét. Csodálkozott a zenés- táncos szórakozóhelyek italárain, meg hogy milyen kevés ruhával beérik itt a nők, mert bár tisztában volt vele, hogy a helyi fizetőeszköz eléggé gyöngén muzsikál, de 50000 forint egy pohár sörért valahogy mégiscsak túl soknak tűnt. Na mindegy, majd megkérdezi Ödönt.  Ödön persze felhomályosította, hogy ne legyen ilyen pihekönnyű megcsapolásra kínálkozó, balfék két lábon járó pénztárca, majd ő megmutatja neki a nem turista lenyúló, cool helyi értékeket. Günther lelkesen ízlelgette magában az egész sztori morbid sharmját. – Ilyen nincs, az az agresszív, négy oktávos csúfvénasszony fejű barom a saját fejét küldte szét, amikor brahiból meghúzta a ravaszt!- vihogott magában, merthogy Ödön elvitte Csepelre, a  Király sírjához. Aztán már nem olyan nagyon volt kedve vihogni, és a morbiditásnak a helyi humorral vegyített colour local része se nyűgözte le, amikor a temető kijáratánál a féltucatnyi hasonszőrű spanjai közül kilépő kétszerkettes, karfiolfülű kopasz állat egy Hello Kitty matricás baseball ütővel akarta őket agyonverni.   

Guszti majdnem kész volt, már ami a mature videók visszamentését illeti, mert a mocsok rendőr ezt a könyvtárat nem másolta,  hanem simán legyalulva áthelyezte, hogy szarna egy epilepsziás farfekvéses süncsaládot, dohogott magában. A jelentést összedobta mar a hétvégén (péntek délután 2-kor), végül is nem volt nagy ügy, hamisított magának pár riportot, átnevezett néhány fájlt. Aláírni, pecsételni – ugyan már, olyat csak az átkosban kellett, most, hogy az e-maileket nyomtatjuk ki, és fénymásoljuk, azon rajta van, hogy elektronikusan sokszorosított, és érvényes aláírás nélkül is. Elektronikus aláírás most a válság közepén pláne nem lesz bevezetve. Annak megértéséhez miminum két hetes tréning is kellene. Mindettől függetlenül öklömnyi izzadtságcseppek futottak le Guszti homlokán, amikor átadta a paksamétát Günthernek. Nem volt  ő beszarva, reggel ivott egy csavaros kiflit bátorságnak (az AA-s mentorának majd érdekes lesz beadni, hogy mindez csak az akkut köhögése csillapítására tette), csak kicsit megviselte ez az egész hacacáré. Hétvégén nem volt szex, meg Inge hónaljkutyáinak felidézése sem mozgatott meg benne semmit. Persze most meg vén kéjenchez illő szemekkel bámult mindenre, amin luk volt. A kisfőnök epésen meg is jegyezte, hogy "bámuld csak a saját segged, Gusztikám, most megint te vagy a soros", de ez Guszti agyáig el se jutott.

Ödön sűrű fejcsóválások közepette fordítgatta a dokumentumokat, láthatóan halvány lila gőze nem volt arról, hogy mi az a bürokratikus sületlenség, ami olvas, de nem is azért fizetik. Előbb Gusztira, majd Güntherre nézett, és megkérdezte, ami már régóta fúrta az oldalát: - ki fogja ezt elolvasni? - Tulajdonképpen senki, válaszolta Günther, a paksamétáról a hiteles fordítással együtt többlépcsős, horizontális és vertikális biztonsági másolatok készülnek. Egy megy a minisztériumnak, egy a külügyre, mint társ szakminisztériumhoz, egy az Európai Ügyeket Bonyolító Hivatalhoz, onnan meg pár hét múlva ki egyenesen Brüsszelbe. Ott iktatják, megkapja a besorolást, meg a normatív támogatást. Olvasni persze ott se fogja senki. Eu bürokraták, de nem hülyék. Helyben príma képregény könyvtáruk van. A támogatás megállapítása után meg kineveznek egy szakértői csoportot, amely a támogatás szakszerű felhasználását hivatott elősegíteni, de…- Guszti Günther németesen precízen, szakmázós monológját türelmetlenül félbeszakítva rákérdezett   Ödönnél :

 - Most akkor szarban vagyok?

- Amíg csak én tudok róla, hogy mit hordtál össze, mert rajtam kívül senki nem fogja ezt a marhaságot elolvasni, addig úgy tűnik nem. - válaszolta Ödön, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, mintegy a lúzer, kispályás megélhetési bölcsész bábjából egy életrevalóbb példányt felsejletni láttatva hozzátette:

- De lehet, hogy egyszer majd kérni fogunk magától valamit..

____________________________________________________________________________

Következik: mit esznek a hivatalnokok?