Update, versenyen kívül olvastunk egy dolgozatot a témában, szeretnénk megosztani veletek : Zoli vagyok - Cigánybűnözés
A hivatal esélyegyenlőségi pályázatának győztes pályaműve A hivatal, a minisztérium, valamint az Európa Parlament Esélyegyenlőségi Bizottsága illetve a Nolik Antal Kiemelten Hasznos Közalapítvány közösen esélyegyenlőségi pályázatot írt ki. A nyílt kiírású pályázaton bárki részt vehetett. A pályázati feltételek: szóköz nélkül 5745 karakterből-, míg szóközzel 6671 karakterből álló írásmű a véleményszabadság, az olykor túllihegett politikai korrektség, valamint az etnikai kisebbségek és a többségi társadalom egymás közötti viszonyának a tárgyában. A pályaművekben illusztrációként két, képenként legfeljebb 53.3 KB méretű, szerzői jogi szempontból akár tisztázatlan eredetű fénykép is megjeleníthető. A fődíj: Egyszeri kétszázezer euró késpénz, hetven éven keresztül havi háromezer euró életjáradék, aminek az összege évente az Európai Központi Bank szerint megállapított, ún. „marginal lending facility” kamatszint mértékével növekszik, korlátlan ideig érvényes bérlet Európa összes hangversenytermébe és masszázsszalonjába, valamint egy, az Európai Unióval szomszédos Horvát Köztársasághoz tartozó 2,6 Km2 területű sziget 99 évig szóló kizárólagos használati joga. Óriási meglepetésre, azonban a zsűri egyhangú döntése alapján a pályázat győztese: Nolik Antal. A független, nemzetközi összetételű zsűrinek az alábbi személyek a tagjai: özvegy Nolik Dömötörné, Dr. Id. Nolik Antal, Nolikovszky Éva, Regina Schuschnigg van Nolik (Ausztria) valamint Nolik Antalné született Fásy Zsülike. A hivatal olvasói most abban a privilegizált helyzetben részesülnek, hogy a sportszerű megmérettetésben a legkiválóbbnak minősülő remekművet elsőként ismerhetik meg, hogy annak minden egyes szavával mélységesen egyetérthessenek. Dunának, Gangesznek egy a hangja Vannak olyan cigányok, akiktől legszívesebben elhánynám magam. Csalnak, lopnak, hazudnak, gyilkolnak, kurválkodásra kényszerítenek családanyákat Bécsben. És vannak olyan magyarok, akiktől szintén elhányom magam. Csalnak, lopnak, hazudnak, gyilkolnak stb. A cigányok számarányukhoz képest több bűncselekményt követnek el és a lakosságon belüli lélekszámukhoz képest börtönben is több cigány ül. Ez persze így nem teljesen igaz. Egyrészt jogilag az a cigány, aki annak vallja magát és mivel cigánynak lenni kimondva- kimondatlanul stigmatizál, sok cigány érthetően nem vallja magát cigánynak. Másrészt a bűncselekmények jelentős része feltáratlan marad. Emelje fel a kezét, aki soha sem csalt adót. Csak pár kéz lendült a magasba, és azok is többnyire barnák. Segélyből tengődve nehéz adót csalni. És mi többiek, akinek lenn maradt a keze, hányat ítéltek el jogerősen közülünk? Józsi bácsi, magáról persze mindannyian tudunk. Mi azért nem voltunk annyira pofátlanok, hogy Az utolsó vacsora ÁFA-ját igényeljük vissza, na szóval minket békén hagytak, mert magas a látencia. Itt van ez a sok primitív-állat fél-, vagy tán egészen analfabéta cigány, aki nem dolgozik, csak lop, meg segélyért szül. Tőlük félek. Ha mellettük utazom a buszon, óhatatlanul jobban vigyázok az értékeimre. És itt van a magyar white trash is. A sok primitív-állat fél-, vagy tán egészen analfabéta fehér. Akik a minimálbér körül tengődnek, jó esetben, ha dolgoznak. Ők azért hajlamosabbak dolgozni, mint a cigányok. Közülük többen szocializálódtak abban, hogy dolgozni kell. És többnyire ők gyűlölik a leghangosabban a cigányokat. Mert a társadalom nem cigány részének túlnyomórésze cigányellenes. A zsigeri, 100% faji rasszistától, aki ha holnaptól szabad lenne, önként és dalolva menne Kalasnyikovval cigányokat halomra lőni, de addig is Magyar Gárdával vonulnak, horogkeresztet gyújtanak cigánytelepeken, a „bátrabbak” törvényen kívüli al-kaidás Doom-ot játszanak, mesterlövész módjára randomszerűen cigányokat puffangatva, a „nekem amúgy semmi bajom nincs a cigányokkal, de…” lájtos kulturális rasszistáig terjed a skála. És a hangos cigányvédő, antirasszisták többségétől is ments meg uram minket. Iskolai szegregáció van, ezt nem is igen vitatja senki. Hangosan tiltakoznak ellene, többnyire frekventált budapesti kerületekből és az „aktivisták” gyermekei is jellemzően ilyen AAA+++ minősítésű iskolákba járnak. Látványosan demonstrálnak, ha cigányok elleni atrocitások történnek, mert pedig történnek. Fasisztáznak, rasszistáznak, „ez így nem európáznak”, de ha cigányok az elkövetők valami egetverő balhéban, vagy cigány lumpen életmódot folytatók lehetetlenítik el, teszem azt egymás-, vagy egy egész falu életét, akkor hiába hívja őket a helyi polgármester, nem mennek le terepre. Ők Brüsszelből szeretnek jogot védeni és nem a putrisorról. Itt élünk egymás mellett, de nem nagyon kérünk egymásból, lerabolni is inkább a saját fajtánkat szeretjük. Nekem speciel nem attól a lúzer cigánytól fordul fel a gyomrom, aki egy rúd párizsit lop a Tecsoban, mert éppen bezöldült az összes állattetem a dögkútban. Nem dolgozik, mert nem azon szocializálódott, nincs képesítése és munka sincs, ami rábízható. Hanem a kigyúrt-állat divattetkós, negyed kilós jézuskás feszületes aranyláncos kancigányoktól, akik a peres gumis BMW-jük melletti fényképekkel villognak az iwiw-en. Hogy miből telik nekik? A bodzaszedésen kívül leginkább a fajtárs lányaik futtatásából, orgazdaságból, védelmi pénzből, uzsorából, de ott is szinte 100%-ban saját fajtársaikat teszik kiszolgáltatottá és pumpolják őket Providentet megszégyenítő THM-en. Többnyire a cigány felső tízezer tagjaiból kerülnek ki ezek a gengszterek. Egy részük még kisebbségi önkormányzati képviselő is, meg ilyesmi. Ilyen az elitjük, nem csoda, hogy ilyen az egész banda. És milyen a miénk? A fehér-magyar elit? Csalnak, lopnak, hazudnak, saját fajtájukat húzzák le. Költségátalánnyal harácsolnak, zsebre közbeszereznek. Demokráciában egy népnek olyan a vezetése, amilyet megérdemel, úgyhogy ne pampogjunk, ha már nem zavarjuk el őket. Ráadásul a cigány és a magyar elit több ponton is békés szimbiózisban él. A pénznek nincs szaga és van olyan összeg, ami fölött már tényleg nem számít a bőrszín. A szinesfém Vagyis mindketten meg vagyunk áldva a saját fasza elitünkkel, mi meg többek között azért is vagyunk az istenadta nép, mert kevés a tehetségünk, ambíciónk, befolyásunk ahhoz, hogy az elitbe bekerüljünk. Akár a magyarba, akár a cigányba. Ráadásul egy olyan országban, ahol jellemzően nem könnyű bármit is alulról kezdeményezve keresztülnyomni. A meglévő, betokosodott pártstruktúrák és érdekkörök meg hülyék lesznek önként és dalolva leadni a privilégiumaikat. Szóval mindketten maradunk a gátlástalan, gusztustalan elitünkkel, egymás mellett élünk és egymást nem nagyon komáljuk, egy viszonylag élhető banánköztársaságban, viszont a sirámaink magja meglepően hasonló.
A gusztustalansági verseny döntősei A hasonló problémáink felismeréséig viszont nem igazán jutunk el, mert egy csomó cigányok és magyarok közötti különbségről meg nagyon nem PC beszélni („Nincs olyan, hogy cigányok vagy magyarok, csak emberek vannak!” Igen? Csakhogy az emberektől így elvesszük a véleménynyilvánítás szabadságát.) és nem is beszélünk, ha meg gátlástalan kurucok a maguk torz módján azt megteszik, akkor inkább hangosan fasisztázunk és cenzúrát követelünk. És nem látunk az orrunknál tovább. Azzal, hogy tabuvá tesszük és tiltjuk, csak kedvet csinálunk a témához és annak torz tálalásához. A Mein Kampf is azért veszélyes iromány, mert valahol valamikor kötelező volt, és éppen ezért nem olvasta senki, most meg szinte mindenütt tilos, ezért megvan a misztikus bája és persze a lehetőség arra, hogy torzelméjűek értelmezzék és hirdessék belőle torz igéjüket. Lenne inkább ajánlott olvasmány, és akkor színvonalas kommentárok segítségével mindenki meggyőződhetne róla, hogy egy autodidakta félművelt torzelme micsoda következtetésekre képes. Nolik Antal (Budapest, 2009. május 22.) Következő poszt: kedden, a következő munkanapon. Minden kedves olvasónak kellemes hosszú hétvégét kívánoklopáskereskedelem alsó szegmense, vagyis a nyersanyag ellopásabegyűjtése jellemzően cigány biznisz. A piramis csúcsa már nem. Egyik volt pénzügyminiszterünk korábban ilyen cégben volt tulajdonostárs és egyben vezető beosztású. Gyakorlatilag pár fős kisvállalkozásról van szó. A cég mellesleg melléktevékenységként számlacsalással is foglalkozott. Az ex pénzügyminiszter (jól sejtik, természetesen nem ebbe bukott bele) előadta, hogy ő erről semmit sem tudott, mert a feladatai a cégnél erre nem terjedtek ki. Hmm, egy pénzügyesnek mindez nem tűnt fel a néhány spanjából álló cégben, különös tekintettel arra, hogy ő speciel azon kevés politikusok egyike, aki összeszedetten, világosan tud beszélni. Magyarán szemmel láthatóan nem hülye.