HTML

A hivatalban minden munkanap más: H-K-Sz-Cs-P(1/2)

Egy hivatal mindennapjai. Küzdelem a szamárlétrán. Esőerdőirtás az elvileg papírmentes iroda kiszolgálásához. Furkálás, haverkodás, kibeszélés, lövöldözés házinyúlra, macskajaj, bürokrácia nagy tételben és minden ami kell a munkamorál fokozásához.

Friss topikok

Linkblog

Szolgálati közlemény

2009.08.31. 17:45 Nolik

Sziasztok,

 

Ez a blog nem igazán élte el a célját és részemről nagyjából eddig tartott, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy időben nem élveztem volna az írását, bízom benne, hogy ti pedig olykor az olvasását:-).

 

Az volt az eredeti elképzelésem, hogy a könyvemet hirdetem vele (lásd a bannert, 50% az esélye, hogy a nolikantal.com honlapra klikkelhetsz át) ugyanúgy, mint még néhány ennél is „gerillább” marketing eszközzel, viszont a meglehetősen agresszív kampányom és a provokatív honlap ellenére (vagy talán pont amiatt?) online még kevesebb könyvet értékesítettem, mint könyvesboltokban, pedig ott semmilyen hirdetési lehetőséghez sem jutottam. Ugyanis elvből teljesen közpénzmentesen, bármilyen hátszél nélkül szerettem volna médiafelülethez jutni, ezért kezdtem el blogolni (is), hogy a potya hirdetőfelülettel is népszerűsíthessem a könyvem, ami amellett, hogy szórakoztató, afféle jó kis sírva-röhögős ponyva, szerintem fontos társadalmi üzenetet is hordoz és nem utolsósorban pártatlan mű.  Az átlagember szemszögéből mutatja be a Don-kanyar, a délvidéki mészárlások és a holokauszt tragédiáját 3 in 1. Merthogy történelmileg is ilyen „csomagban” kaptuk e szörnyűségeket. A klasszikus kalandregény sztorit némileg áthangszereltem mai nyelvezetre, utalásokkal napjainkra picit anakronisztikussá tettem és internetes folklorral stb. is fűszereztem. Mivel ezt a 2.0-ás Mohácsot szerintem minden generációnak a saját képére gyúrva érdemes újraértelmezni és újraírni. De úgy tűnik, vagy a könyv nem elég jó, vagy a blog, vagy az árukapcsolás túl meredek, mert a regény módjával fogyogat, főleg online, hiába próbálkoztam a blogon kívül is pár médiahekkel, amit (nem ezen a blogon, még csak nem is a blog.hu-n volt a főcsapás, de aki nagyon keresgél, rátalál) részletesen megírtam. Az utolsó, kéthetesre tervezett akciómmal majdnem elértem célom, már ami a média felület megszerzését illeti. Ajánlatot kaptam milliós nézettségű kereskedelmi műsorba kerülésre. Csakhogy a legvégére majdnem beleőrültem a médiahekkbe,  ugyanis olyan embereket is megvezettem, akik ezt cseppet sem érdemelték. Ugyan folyamatosan jeleztem, hogy ha az egész átverés, akkor sem dől össze a világ, meg kínomban egy picit „népneveltem” is, de ez sem mentesít az erkölcsi felelősség alól. Még a „szent” közpénzmentesség sem szentesíti az összes eszközt. Másrészt nem is saját magamnak akartam a csillogást, csak a gondolataimat szerettem volna megosztani, rejtőzködő átlagemberként. Eredetileg ker. tévés felületre nem is gondoltam, elsősorban az Indexen, vagy más nagy internetes portálon szerettem volna arctalanul egy cikk erejéig a könyvemet promózni. Szűznek maradni meg q…-kodni is, mint tudjuk, nem egyszerű ügy.


Itt, a hivatal.blog.hu-n viszont elég egyértelmű volt a felállás. A tartalom néha talán elment túlzottan abszurdba és egy picit talán túlontúl belterjessé vált, de egy pici „kemény mag” napi rendszerességgel olvasta és egy idő után már az „eszköz” fontosabbá vált a célnál. Élvezettel írtam nap mint nap a sztorikat és egyre kevésbé izgatott, hogy mindez nagyon kevés könyv megrendelést eredményez. Néha kikerült a blog az Index blog kiajánló „főketrecébe”, kezdetben ennek örültem, mint majom a farkának, majd kiderült, hogy az olvasottság ettől ugyan hihetetlenül nő, viszont az átklikkelések és főleg a megrendelések azonban egyáltalán nem egetverőek (persze lehet, hogy ha nem ilyen meredek az árukapcsolásom, akkor hatékonyabb az értékesítés). Viszont pár elismerő kommentet sikerült begyűjtenem, ami igazán jól esett. Persze belefutottam egy kekeckedő „fikagépbe” is, de valahol az is szórakoztató volt, meg aztán ő unt rá előbb :-).

 

A blogot érte plágiumvád, amibe még lenne is ráció, hiszen a kezdő ötletet vállaltan egy sikeres és szerintem kifejezetten jó blogból merítettem. Amúgy az nyilvánvaló, hogy ez a viszonylag kis olvasottságú blog nem szippantott el más blogoktól olvasót, viszont egy másik „sztárbloggertől” pár szavas, „nézd meg inkább a saját blogodat” típusú lekezelő lesajnálásokat követő visszafroclizások után teljesen érthetetlen irigység vádakat is sikerült a viszonylag rövid blogger „drogkarrierrem”:-) alatt begyűjteni. Szerintem nettó baromság, tőlem aztán lehet az ország legolvasottabb, legelismertebb blogja az övé, hisz egész más témában utazik, mint a hivatal.blog.hu és blogja a Lefagyasztott hadsereg eladását, mivelhogy legjobb tudásom szerint nem hirdet hasonló tárgyú könyvet a blogján, pedig végképp nem befolyásolja.


Na mindegy, apró kis bosszúságok a fentiek, a nagyobb gondot még fentebb megírtam, és emellett a minden munkanapra bevállalt friss bejegyzés nem kevés energiámat emésztette fel. Pedig ’hál istennek segítőim is akadtak. Elsősorban Tsabi, majd Mr. Reinhold is beszállt a blogba és megismerkedtem teljesen sztárallűrmentes sztárbloggerekkel is, nagy-nagy köszönet nekik, de főleg nektek, Ismert és Ismeretlen Olvasóknak.

 

Időközben a honlapom „megszelidítését” is elhatároztam, már meg is kezdődött, de még távolról sincs vége a projektnek. Mivel ecettel nem nagyon sikerült a légyfogás, hátha mézzel összejön, mint a mesebeli király udvari bolondjának. Köpönyegforgatás rulez, remek hungarikum, mint tudjuk:- ).


Ti azért ne adjátok fel. Próbáljátok megmutatni a civil kurázsit, blogoljatok akár l’art pour l’art, a blogolás élvezetéért (ha valaki beszállna immár Tsabi vezetésével a hivatalba, írjon, egy sima hobbi blogoláshoz amúgy is talán ez a méret a legjobb) és média hekkeljetek, akár agresszívabban is mint én, csak arra ügyeljetek tőlem jobban, hogy olyan embereket ne bántsatok meg, akik azt cseppet sem érdemlik. Ezen a blogon bízom benne, hogy provokációim ellenére indokolatlanul senkit sem bántottam meg. Egyetlen olyan poszt volt, amiben talán elvetettem a sulykot. Érkeztek kommentek pro és kontra. Van aki megértette a célom, van aki nem. De „legnagyobb” bírálóm - aki mellesleg egy nagyon rokonszenves, tisztességes kommentelő- érveit elfogadva, hogy indokolatlanul ne okozzak senkinek se fájdalmat, azt az ominózus posztot töröltem.


Hát ennyi, még pár posztot megírnék, meg a karakterekből is hiányzik Ezott Erika, minden valamirevaló hivatal feng-shui – horoszkóp – ezoterika guruja, de ezt valszeg már kihagyom. Két másik blogban gondolkodom (mert kemény drog ám a blog:-)) az egyikbe a közeljövőben biztos nem kezdek bele, meg kicsi is a potenciális átfedés, más nyelvben csinálnám. A másik ötletet kiajánlottam másnak, még nem adott egyértelmű választ, hogy belevág-e. Annak egyik előnye, hogy a kommentelők töltenék meg tartalommal és az is teljesen más tematika. Ha valakit érdekelné az esetleges új irományok, küldjön egy e-mailt a nolikantal@gmail.com-ra és kap értesítést, ha lesz valami új a felsoroltak közül.


Minden jót mindenkinek, kellemes olvasást és írást, mert mint ahogy egy kedves bloggertárs írta, a közfelfogás ellenére manapság egyre többen olvasnak és még többen írnak:-). Azért ne vigyétek túlzásba, mert a blogolás, mint minden más túllihegett hobbi, „túladagolva” öl- butít és nyomorba dönt-). Bátran kritizáljatok, mi több, sziporkázva fikázzatok másokat, de lehetőleg ne lekezelően és öncélúan. Ne feledjétek az alábbi giccsbe hajló nolikizmust: ami nektek csak egy blog, az lehet, hogy másnak az élet!:-)

 

 

   

 

26 komment

Best of:Talált tárgyak osztálya; az irodalmi Nobel esélyes Chazz újabb remekműve (szolg. közl. a 800,000,-HUF+ÁFA jóváírása megtörtént)

2009.08.26. 23:59 Nolik

 

"Magyar vagyok és turista, tehát lopok"

Vadonatúj világútlevelére büszke polgártársunk a rendszerváltás környékén

Task force meeting. Do not disturb! - állt a kis műmárvány-műanyag aranyszegélyes táblán, ami a Nagyfőnök párnázott ajtaján, a kilincsen himbálózott. Két éve egy norvég szállodából sikerült „megpályáznia” annyira megtetszett neki. Bár pontosan nem is értette mit is jelenthet a szöveg, de a konferenciaterem ajtaján, ahol a kis tábla eredetileg lógott, gondterhelt ábrázatú hevesen gesztikuláló hivatalnokok jöttek ki óránként kávé és cigarettaszünetre és ez professzionális légkör felettébb imponált neki. -Bárcsak az én embereim is tudnának  ilyen gondterhelten, ugyanakkor felelősségteljesen járni - gondolta. -Sokkal többet hívhatnám a sajtót is és nem kellene a hátsó lépcsőn felcsempésznem a TV stábokat sem. De az én embereim legfeljebb apatikusan, egyfajta katatón depressziót sugározva tudnak csak nézni.Vagy, mint a másik véglet, Hesos, akinek emelkedett járását, átszellemült arcát látva viszont bármelyik üzemorvos azonnal berendelné a pszihiátriára.
Ilyeneken agyalt a Nagyfőnök ott a messzi Norvégiában, miközben a szemét le sem tudta venni a mágikus tábláról.

Abban, a norvég szállodai ülésteremben amúgy a jeges tenger nemzetközi vizeinek bálnavadász kvótáit osztották el a következő 10 évre. Hogy Magyarországról neki hogyan sikerült végül is kijutnia, azt maga sem értette igazán. De az ötcsillagos szálloda, a hangulatos, meghitt, családias helikopteres fókabébivadászat, illetve a fakultatív programként szereplő forró bálnazsíros erotikus masszázs annyira megmozgatta a fantáziáját, hogy íratott egy tudományos esszét a másodállásban zoológus Gusztival (a házi fó / Equus ferus domesticus felfedezőjével) a Balatonba telepített édesvízi grönlandi bálnák szapora populációjáról, amiben az immár rutinosan publikáló Guszti saját megfigyeléseit is tudományos alapossággal írta le, miszerint a balatoni letolt fürdőnadrágos fehér bálnák kopoltyúja ugyan összenőtt az emésztőrendszerük kivezető nyílásával, azonban így is képesek voltak a sziláscetek (Mysticeti) családjára oly jellemző feltörő víz-gáz-gejzír produkálására. Guszti a gejzír szóra különösen büszke volt, melegség töltötte el máját, ha arra gondolt milyen elismerően fognak bólogatni majd a norvég kollegák, ha elolvassák az esszéjét, amiben nyilvánvalóvá válnak földrajzi ismeretei is, miszerint Norvégia szigete a gejzírek őshazája.
Amire viszont nem figyelt eléggé hogy a kiguglizott fénykép mellett (lásd lent) a wikipédiából 'kihalászott' Grönlandi bálna (Balaena mysticetus) nevét a helyesírásellenőrző program automatikusan Balaton mysticetus-r javította, miáltal Guszti már a második emlős fajt fedezte fel rövid időn belül és mellszobra immár nagy eséllyel be fog kerülni a londoni Darwin múzeum Hall of fame különtermébe is.

 

Egy fó mint száz, a Nagyfőnöknek a távoli Norvégiában megtetszett az ominózus tábla ahogy egész délelőtt a szálloda bárjában sörözve nézelődött, várva a bent ülésező kollegákat. Akkor és ott ugyan még sok minden más is megtetszett a főnőknek, csak a gond ott volt hogy helyi militáns állatvédők időzített bombával fenyegetőztek, ami miatt az egész szállodát átvizsgálták a tűzszerészek. Így visszakerült a szálloda jogos tulajdonába 15 emblémás törölköző, 6 kristályüveg hamutál, 3 norvégmintás ágytakaró és egy hajszárító. A hajszárító ismerős volt neki ugyan valahonnan, de már nem emlékezett rá hogy ő maga küldetett át egy ugyanilyen hajszárítót pár éve az MLSZ-nek, akik pedig továbbpasszolták Pierluigi Colina egykori olasz labdarugó sztárbírónak (aki mellesleg egy ritka fejbőrbetegségben szenved, az úgynevezett Kobakus-Kojakicusban)VIP ajándékként.

 
Amikor a szállodát átvizsgáló tűzszerészek az ébenfa WC kefét is megtalálták a Nagyfőnök bőröndjében, hagyták az egészet a francba és inkább röhögve leléptek. Hát így menekült meg a bőrönd aljára mentett tábla, hogy teljesítse valós rendeltetését és a reggelenkénti e-sajtószemle ideje alatt kifüggesztésre kerüljön Budapest belvárosában egy hivatal párnázott ajtaján.

- Hmm... talahanayan na ito asta napakabuti, ako ay tunay na gamitin ito sa Manila * - gondolta magában a Magyarországon hivatalos úton tartózkodó Fülöp-szigeteki Síszövetség  elnöke, miközben a Nagyfőnők előszobájában várt bebocsátásra.


* milyen pofás kis tábla fityeg itt, de nálam, otthon Manilában még jobban mutatna!
(forrás: magyar - filippínó-piréz** köztisztviselői zsebszótár)

**  a zömében spanyol ajkú Fülöp-szigetek fejlett demokráciájában a piréz nemzetiségű hivatalnokok is használhatják anyanyelvüket, mint az ottani hivatalok hivatalos nyelvét

 

31 komment

Best of:Legnagyobb kincsünk - a gyermek

2009.08.24. 23:59 Nolik

"Okos szóval, türelemmel"

Ranschburg Jenő

Az, a kurva anyját. Duzzogott Kinga félhangosan, csak rájött, hogy tiszta hülyeség önmagát szidnia. De azért mindennek van határa. Fel kellett, hogy caplasson a hegyre, a város másik végére, ráadásul olyan flancos környékre, ahol már a BKV is ritka, mint a fehér holló, me’ minek is,  mert itt a madár is Testarossával jár, de még az utolsó bejárónő is max hároméves Minivel, hogy a sépci boltban vegyen Hello Kitty-s levestésztát, mert egy szem pici lánya csak azzal hajlandó megenni a paradicsomlevest. Ráadásul tíz deka négyezer forint.

 

 Marika fia is egy négyezer forintos tétel bűvkörében él. Amióta visszajött Sopronkőhidáról, rendszeresen azzal ébreszti édesanyját, hogy a jó húsz centis pengéjű busafiléző kést, amit még Marika első ura, a Paja hozott a házhoz (hogy enné meg  a rák – ezt Marika rutinszerűen mindig hozzáképzeli Pajához, ha a kamaszkori  nagy szerelmével, későbbi első hitvesével közösen eltöltött időszak záró szakaszára gondol. Amikor röpködtek a tányérok és havi rendszerességgel, krónikus migrénként tértek vissza a nyolc napon túl gyógyuló sérülései) remegő kézzel a torkához nyomja és őrjöngve így ordít:

 - Gecikurva aggyá pénzt a hajnali adagomra, vagy a nyaki ütőereddel spriccpartizok!

Ilyenkor Marika, mint a nyárfalevél remegve kihajtogatja az ügyeletes rejtekhelyéről a dugi négyezer forintot, majd a kis nyári konyha billegő asztalához botorkál és bevesz három Xanaxot, Symphoniára gyújt és csendesen sírdogálva gondol vissza az idilli hetvenvalahányra, amikor még olyan kis ártatlan volt méhének gyümölcse, amint egy szál fekete klott gatyában, fülig érő mosollyal futott feléjük, amikor mentek érte a tábor végén Zánkára.            

 

A Kisfőnök nagyfia volt apuci büszkesége. Szerény, csendes, precíz és megbízható, akinek nem is kell atyai protkó, mert a versenyszférában is remekül helyt áll.  Mindaddig, amíg ki nem bukott, hogy a társasházak közös képviseletét ellátó Kft-től, ahol pénzügyi igazgatóskodott, hetvenkétmillió forintot sikkasztott. Pedig holtbiztos benne, hogy ha még rongyos nyolc millához jutott volna, hótziher, hogy visszaadják a gépek a pénzt, sőt még plusszba is lenne.

 

Aranka lánya Sarolta, akinek ugye Ari a legis-legjobb barátosnéja, legalábbis a saját meggyőződése szerint, külön mese. Az összes pesti romkocsmában csak Erasmus-kurvának hívják a háta mögött, akinek a barcelonai kampuszok lépcsőfordulóitól az utrechti cofee shopok mögötti nyitott piszoárokkal bezárólag Nyugat-Európa szerte több fasz fordult meg a szájában, mint annak a minősítésnek a negyedik hatványa, amit a Pisa-jelentésben szövegértésből hazánk tanuló ifjúsága valaha is elérhet. És akkor még a volt szocialista táborbéli low budget vadkempingezésekre, meg a balkáni ereszd el a hajamat,  erősen hepatitisz C gyanús  fesztiválozásokra jobb nem is gondolni.

 

Hát, ezek után, talán nem is akkora intergalaxiális tragédia, hogy Vanduciból  Samu krónikus betegeskedésből egyre inkább magára találó pirájája, Tyson,  az Amazonas valamelyik holtágában inkognitóban lubickoló dr. Mengele módjára filézte ki az embriót.    

 

   

 

12 komment

Best of:Rehab Dani

2009.08.19. 23:59 Nolik

"A Trainspoting II-t  ügyfélszolgálaton forgatjuk"

Danny Boyle

A miniszter megint kért valamit a Nagyfőnöktől. Élettársa nagyfiát kellene állományba venni. Másnap megjött a Dani gyerek. Olyan vékony, fiatal harmincas, rombuszmintás, V nyakú pulcsis, réveteg tekintetű csávó. Nem volt egyszerű dekódolni mondókáját. „Nmxm” nagyjából ennyit lehetett kinyálazni a beszédéből. Majd nagy nehezen sikerült kihámozni, hogy a „Nem emlékszem”-et tolja fénysebességgel. És ezzel a két szóval, főképp ahogyan ő tömörítette, válaszolt lényegében  minden kérdésre.

 

A bérszámfejtők értetlenkedtek, hogy jöhetett össze neki így harmincöt alatt hat év bennfekvős eü intézeti kezelés. Aztán, amikor megpróbáltak valami olyan faékegyszerűségű feladatot rábízni, amit tán csak-csak nem szúr el, kibukott, hogy mi is ez a maratoni kórházasdi. Átküldtek vele egy ív illetékbélyeget az iktatóba, aztán két óra múlva rátaláltak a slózin. A bélyegek negyedbe-, meg félbe tépve, tele velük a szája, a csávó meg anyázik, hogy: - Mekkora pancs ez a ferde koronás, mennyit eltoltam és fele annyit nem üt, mint egy negyed Hofi. Na ekkor ragadt rá a Rehab Dani gúnynév.

 

Sikerült mindenkit emberesen kiidegelnie. Guszti eleinte spanoskodott vele, és kitárgyalták, hogy a lila festékes vödörbe pottyant, ezer wattos halogén izzóként vakító fehér egerek dervis táncához hasonló víziója már mindkettejüknek támadt. De amikor az új fiú előállt a teóriájával, hogy ha minden rászoruló alanyi jogon kaphatna orvosi heroint, akkor az alkohol problémásokhoz képest mennyire pozitívabb lenne a herkások életminősége, Guszti korábbi rokonszenve seperc alatt elpárolgott, és kitörtek belőle az atavisztikus előítéletek, ami érthető is egy valamirevaló alkoholistától egy drogos állattal szemben.

 

Még az ultratoleráns Péderke is berágott rá. Tulajdonképpen valamiféle szakmai féltékenykedés állt a háttérben.  Persze nem Dani drogkarrierjét irigyelte, hanem, hogy ezentúl nem tudta olyan buzisan szórni az észt a tengernyi meleg-.állatvédő-, hajléktalan istápoló-, hátrányos helyzetű nepáli serpákat támogató, meg ki tudja még milyen alapítvány bennfentes ügyeiben. Mivelhogy Dani is több mint képben volt. Szóval e téren a két dudás egy csárdában effektus érvényesült. Péderke legszívesebben Rehab Dani torkának esett volna, amikor a Kékpont bankszámlaszámát diktálta szokásához híven jó hangosan telefonálva, Dani meg IQ-ból kijavította a pontatlan harmadik számjegyet a középső nyolcból.  

 

Mivel amihez hozzányúlt, annak elszúrás lett a vége, az ügyfélszolgálat panaszpultjára  evakuálták, birkózzon az unatkozó, minden piszlicsáré apróságon óbégatva bajlódó nyuggerekkel. Hisz nincs az a tesze-tosza kétbalkéz, amivel az ő reménytelen roncsderbi sorsukat lejjebb lehetne taszítani. 

 

Mindenki meglepetésére ott viszont teljesen bevált. Még az artikulált beszédre is rákattant. A néniknek elmondta, hogy milyen gyógyszert mivel lenne érdemesebb kiváltani, néha csereberélt is pár húzósabb közgyógyos cuccot más okosságra. Az egyik mamika hálálkodott is neki ezerrel, hogy:

- Fiatalember, az  urammal elfeleztük azt a gyógynövényes asztma cigarettát, amit az ampullákra cserélt, mert sokszor ő is köhécsel szegény. Hát, amióta az áttétet kimutatta a lelete, csak sírdogáltunk, most meg olyan felszabadultan röhögcséltünk, mint nem is emlékszem utoljára mikor. Tán a hetvenötös Ki mit tudon, amikor a Gálvölgyi Pulya Frigyest parodizálta.

Egy másik meg szinte kezet csókolt neki, mert korábban, ha rendőrt hívott a nála lakó unokájára, akkor már rutinból a köztársasági őrezred kommandósait küldték, mivel a mezei körzetisek be sem merték tenni a lábukat a meztelenül rohangáló, bárddal csirkéket fejező és arcát baromfi vérrel összekenő, őrjöngő csávóhoz.  A hibbant faszit sehogy se lehet kilakoltatni, merthogy örökösként 1/8 tulajdonos, a gondnokság alá helyezéséig, meg az intézetbe dugásáig pedig annyi idő telne el, hogy addig a fószer nem csak az öreganyját, de a fél utcát is lazán kiirthatná. A jogi részhez Rehab Dani se tudott sok mindent hozzáfűzni, de elmondta a néninek, hogy ő is kijárta ezt az iskolát, és neki mi minden segített. Milyen arányban keverje be a Xanaxot sütőrummal, melyik buddhista meditációs könyveket érdemes kikölcsönözni a könyvtárból és a pasi éjjeli szekrényére rakni, meg ilyesmi. A lényeg a lényeg, hogy a mamóka egy hónap múlva büszkén újságolta, a korábban reménytelen ön- és közveszélyes pszichopata unokájának van egy új szolidabb barátnője, legalábbis a korábbi lányhoz képest, akivel macskaáldozatokat mutattak be Belzebubnak a szenes supában, és  a fején is minimum harminc dekával kevesebb piercing van,  és nemhogy nem törnek-zúznak, meg kisállatokat gyilkolásznak, hanem a múltkor a fiatalok önként kimentek a temetőbe megkapálni a megboldogult ura sírját. Egy leszázalékolt középkorú nő heroinista fiának Rehab Dani még biciklis futár állást is talált.

- Asszonyom, tudnak a dologról, és megértők, de azért mondja meg a fiának, hogy a kedd reggeli állásinterjú előtt csak egy kisötöst lőjön, ne tessék aggódni, ő érteni fogja, hogy miről is van szó.

 

"Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowieval" a felirat a szép kézimunka párnahuzaton, amit Rehab Dani kapott ahándékba az egyik hálás nénitől, ha netán nem látszana, mert nem elég jó a felbontás, vagy nagyon üt az anyag. 

_________________________________________________________________

A Nagyfőnök munkaebédre hívta a minisztert, mondta, hogy Daniról is ejtene pár szót. A miniszter kelletlenül feszengett. Mi a faszt fog kezdeni ezzel a kábszerhuszárral, ha még innen is kibasszák? Legszívesebben a dílerének adna egy valag pénzt, hogy turbózza fel ciánnal az adagját, csak ilyen régi vágású, szerelmes fasz típus, legalábbis annak tartja magát. Bele van habarodva ennek a hülyének az anyjába, a múltkor is majd két hétig bántotta a lelkifuri, ahogy sírt a nő az idióta, elveszett csivavája miatt.  Ahhoz képest szart se ért annak a húsz percnek a kéjes öröme, amikor a lovardája mögött suttyomban elásta a kis retiküldögöt.

- Játszunk nyílt lapokkal, mit kérsz azért, hogy ne basszátok ki?

- He?

- Ne játszunk ilyen hülyegyerekeset Ambrus, ezer éve ismerjük egymást. Tudom, hogy Dani egy mindent elbaszó lúzer fasz, mit bulizzak ki neked, hogy mégis maradhasson, hisz  miatta hívtál ide. Mi kéne, mondjuk egy EU címzetes tanácsnoki poszt?

- Baszod alásan, csak megköszönni akartam! Bocs, single maltot hirtelen nem találtam. Remélem azért ezzel a 30 éves Ballantinessel se bántalak meg. De ha már így alakult, akkor igyunk az EU címzetes tanácsnoki kinevezésemre. Szóval, kössz öreg harcos mindkét dolgot. Dani a legjobb munkaerőm!

__________________________________________________________________

Szolgálati közlemény: T. Olvasók! Örüljünk a Nagyfőnök újabb karrier sikerének és új barátunk, Dani kiváló helytállásának, pihenjünk nagyokat és hétfőn, a következő munkanapon találkozunk.

 

 

   

     

 

17 komment

Best of:Negyedik Szerda, mit esznek a hivatalnokok?

2009.08.17. 23:59 Nolik

"Mmmm, de jó belenyalni!"

Stahl Judit
 

Ugyanazt, amit mi. Mint az idegenvezető is mondta az egyik turistacsoportnak, amikor az egyik fontoskodó, okostojás hájseggű kanadai rákérdezett. Mióta a megszorító csomag része a P+P alapú projektek között a hivatal részleges önfinanszírozásának a megszervezése, egyre több turista csoport sasszézik a hivatalban. (Más kérdés, hogy mindez eddig effektíve csak újabb veszteséget termelt public vonalon, mert a private profit a nagyfőnök unokaöccsének a cégében csapódik le.)  Mi több, a közeljövőben a Budapest Card Office +  verzióját is kiadják. Így némi felárért nem csak a Fővárosi Állatkertet, hanem a hivatalt is látogathatják a city breakesek. Fotó szafáriknak is közkedvelt terepévé váltak. Különösen a japánok, koreaiak, és más távol-keleti masina klikkelgetők árasztják el ilyenkor az épületet. Sőt, már külön szakosított fotó szafári programok célpontjaivá is váltak. A múltkor például egy lassú exponálás megszállottjaiból verbuvált csoport érkezett. Többen is lenyűgözve kaptak az alkalmon annál a témánál, amint Guszti a csigáitól ellesett tempóval piszkált ki egy kiegyenesítet gemkapoccsal valami ételmaradékot a Felső B1 és J1 közül. Mire leesett neki a tantusz, és annyit mondott, hogy: - mi a faszt kattogtatnak itt ezek a sárgák? – a turistabusz már az M1-en Győr magasságába veretett, mert a lassú exponálók spuriztak a sógorokhoz a schönbrunni állatkertbe, hogy megörökítsék az újszülött lajhár első szopizását. De visszatérve a kajához, azért némileg árnyaltabb a kép. Egyrészt ugye vannak idény jellegű hivatalnok étkek. Fűtésszezonban például Samu előszeretettel süt szalonnát a radiátoron. Csak feldob fél tizenkettő körül a békebeli öntöttvas bordák közé néhány szeletet a vákumcsomagolt főtt-füstölt császárból (Adidas szalonna, csak így hívja, mert a mindene, ha legalább három jó vastag, mélyrózsaszín húscsík is díszeleg benne) ami tíz perc alatt már üvegesre pirul, majd háromnegyed déltől már kellemes lacikonyha illat tölti be az egész szintet. Samu volt talán az egyetlen a hivatalból, aki kimondottan örült annak, hogy a válságmenedzselés hozadékaként elhalasztották  a fűtés korszerűsítését.

Aztán ott van Guszti száznapos tojása. Még kőkemény piás korszakában egy épen megmenekített húsvéti locsolkodós zsákmány tojást sikerült valahogy bezsonglőrködnie a mosogató mögé. A rossz nyelvek szerint mindez abban az évben történt, amikor annyira elázott, hogy egy ominózus szerda reggel azt kérdezgette a járókelőktől Zuglóban, hogy merre van a Bartók Béla út és, hogy tart-e még a Húsvét hétfő. Szóval a tojás fasszerul el lett felejtve, majd amikor valamikor június közepén már annyira eluralkodott a bűz, hogy azt nem lehetett egyszerűen Vandára fogni, kőművesek lebontották a fél teakonyha gipszkarton falát. Pont akkor került elő a „csemege”, amikor a Népi Demokratikus Kína Shanghai Önormányzatának delegációját vezette körbe a Nagyfőnök. A Rolex órás sárga regionális vezető csúcskomcsik nem győztek csodálkozni, hogy milyen jól megy ezeknek a magyaroknak, amikor náluk egy ilyen specialitás csak különleges vendéglőkben kapható és darabja jó kéthavi osztályvezetői fizuba kerül. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aranka és Vanda mindenféle reformkonyhás, tisztítókúrás, meg fogyós cuccokkal gyilkolásszák magukat és környezetüket. A múltkor Aranka valami fényevő light lébőkúrát tartott, és három napig csak céklalét ivott. Egyszer a tisztaságmániája ellenére tököt paszulyt otthagyva rohant ki a budiból, mert csörgött az asztalon a mobilja és azt hitte, hogy Andor egyszer az életben nem felejtette el a házasságijukat. A lehúzatlan bordó brunyáról aztán Teca néni az öreg takker (akkor még szabadlábon volt) azt hitte, hogy valamelyik öreglegény szedett össze valami csunyaságot és a lompost ápolgatta hippermangános oldattal. Aranka a fogyijai alatt ötpercenként tüntetőleg telózik és világgá kürtöli, hogy : - ahh, két kiló húsz deka ment le, hhhahha, nem soká a gólyabálos rucimból is be kell, hogy vetessek! – Amikor kiketyeg a diéta, akkor bezzeg húsz perc alatt tol be fél tálca krémest és napokon belül ismét akkorára dagadnak a sonkái, hogy a mangalica fesztiválon tuti dobogós lenne, de ilyenkor már nincsenek önpíár telók. Vanda a nájdzsellás – stál jucis feng sui barát receptjeivel szokta sírba vinni a „hagymát eszek hagymával” oldschool férfi szekciót. Samu egyszer majdnem Vanda hajára kente az erőszakkal rátukmált reformkonyhás kapros lazacot. Ekkora faszságot. Ha nem lenne rajta az a zöld trutymó, akkor a halfiléket legalább elvihetné Tysonnak, a még mindig gyengélkedő piranjájának, mert már unja szegény a bébiegér diétát.               

_____________________________________________________________________________

Következik: Péderke nősül

 

15 komment

Best of: Irodaszer igénylés

2009.08.12. 23:59 Nolik

"Budait és Boldvait, kérem töröljék a jegyzőkönyvből, lázasan mondtam"

dr. Tocsik Márta

A Kisfőnök Arankával kiosztatta a Nagyfőnök részéről is ellenjegyzett UB-40/OO formanyomtatványt. Ahol az OO nem a békebeli illemhely jelölés, hanem a nagyon is trendi „Office Order” szókombináció „újEUmagyar” bürokratikus rövidítése.

 

A Nagyfőnök természetesen gondoskodott arról, hogy a saját igényét különíven adja le. Mi több, még arról is gondoskodott, hogy Péderke a Pénzügyről pont most vehessen részt egy hivatalos úton Karlovy Varyban,  az Európai Unió Meleg-Leszbikus-Transzexuális és Határidőbetartó Hivatalnok Újságírói részére szervezett aranyér-wellness üdüléssel összekötött konferenciáján, mert a nagyhangú,  megvesztegethetetlen aktivista tuti, hogy nem hagyta volna szó nélkül a Nagyfőnök féléves nettó négymillió-nyolcszázezer forintos személyes gemkapocs keretét, a vastagon egymillió forint fölötti Nokia Vertu gyémántberakásos luxusmobilról már nem is beszélve. Pedig a gemkapcsokkal ellentétben azt tényleg megvették. Jó, aztán hogy-hogy nem Virágnál, a kis (egykori) faszpörgettyű bölcsész lánykánál maradt, miután a néhai hobby-kéjhölgyikéjével széttépték a babaruhát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

irodaszer alapcsomag

 

Bezzeg Kinga fejét meg azonnal leugatta a Nagyfőnök, amikor kibukott a háromezer forintos, egy szem  törlőgumi igénye. Speciel hello kittys. Kinguci talán életében először akart valamit okosba’ kibugázni a hivatalból, de rögtön rá is fázott. És mondanom se kell, hogy nem neki kellett a hello kittys radír, hanem az egyszem leányzójának. Kinga is azon kispénzű, bérből és fizetésből élő szülők tömegébe tartozik, akik legszívesebben egy , a méregdrága nyafogó áru ellen dzsihádot hirdető Talibán pártra szavazna, ha fellelhető lenne ez a hiányzó színfolt a politikai palettán. Az első sorban tombolna a nyilvános megkövezéseken, ha a Sharia jognak megfelelően a póznához kötött aranyáras gyerekgagyi brandeket kiötlő grafikusok és főképp forgalmazók halálra kövezésen vehetne részt.

- A pinám leszakad. Egy picsányi radírra rányomtatnak egy Hello Kittyt és máris háromezer forintért vesztegetik. A szaros kölyök meg persze a kezébe nem venne más gumit.- duzzogott volna napestig, ha részmunkaidősként nem kellene délben elhúznia, hogy a Borárosnál elcsípje a HÉV csatlakozását.

 

Guszti vérben forgó szemekkel rontott be a Kisfőnökhöz, amikor észrevette, hogy az UB-40 /OO-ján csigaház berakásos dísztolltartót rendelt.

- Mégis, hogy képzeled ezt a kegyeletsértést? Szegény Nuandám [Guszti nemrég elhunyt Afrikai óriáscsigája – N.A.] elvesztését a mai napig nem tudtam feldolgozni, most meg egy ilyen hullagyalázó tolltartóval a nyílt sebekeimet tépnéd fel? Mit szólnál hozzá, vén komancs ivadék, ha én pedig Kádár János koponyájába tartanám a golyóstollakat?            

 

Hesos pedig azon balhézott, hogy egyenest a lelkiismereti és vallásszabadság sárban tiprása, ha nem biztosítanak minden hívő IT-s alkalmazottnak egy 3.0-ás speciális e-book Bibliát, amihez szent földi zarándokúton beszerzett, Holt-tengerbe merítve cserzett gyíkbőr tok dukál.

 

Marikának nem voltak extra igényei. Csupáncsak egy iratnehezékre vágyott. Nem érdekes, hogy milyen színű (na jó, a kedvenc 1973-as „Ez a divat!” nyertes Vörös Október ruhagyáros citromsárga alapon jajvörös bazsarózsás dzsörzé kosztümjéhez azért nem ártana ha passzolna) és nem kell semmilyen flancos anyagból készülnie, csak ha netalán úgy kilenc körül lemegy cigerettázni, a többiek meg netán szellőztetnek, me’ az a nyámnyila, Norbi Updateban pácolt egyszál belük nem bírja a retiküljéből kibukó, ízvilágában éppen összeérésben lévő lilahagymás-disznósajtos szendvicsének ínycsiklandozó szageffektusait és egy kósza szellő úgy délután kettő körül nehogy felkapjon pár fontos dokumentumot az asztalán tornyosuló  iratkupacból.  Annak még a gondolatától is egyenest a hideg rázta, ha netán olyan kozmikus méretű katasztrófa-, de minimum egy észak-dél közötti polgárháború kirobbannásához mérhető csapást szenvedne el, ha a Kisfőnök által hanyagul csak az íróasztal közepére baszott melegétel-utalványait fújná el a szél.

 

Samu pedig továbbfolytatta szémalomharcát az UB-40/OO-jára különvéleményének a feljegyzésével, miszerint a vonatkozó uniós normatívák alapján a pirája csemege bébiegér igenis irodaszernek minősül.

 

30 komment

Best of:VANDA PINÁJA

2009.08.10. 23:59 Nolik

"Minden dolog mértéke a 3.14 szám"

Korrigált kispályás ókori görög matematikus

Vanda kapott egy plüss hörcsögöt. A kis játékállatkának a cukipofijára rózsaszín masnit kötött a gyártó. A mellkasára pedig a „Pina” feliratot hímezte az ipari hímzőgép. Ami gondolom egy csomó nyelven, talán spanyolul meg hasonlóul szimplán egy női név. Valszeg nem is úgy ejtik, mint magyarul, fingom sincs. Ahogy  valószínűleg a kínai szövőnőnek sem volt halvány lila gőze arról, hogy nemhogy magyarul, de bármilyen más nyelven mit is jelenthet a felirat. Amíg nem fújták le a gyártást, a „Free Tibet” szöveges zászlóból is meghímzett óránként negyvenet.  Gépiesen végzi a dolgát, hogy letudja a normát, mert ha nem, lapát a sorsa. Több ezren pályáznának a helyére, hogy heti hat napot gályázhassanak tizenkét órázva havi kilencven dollárnyi jüanért, ha netán kirúgnák, mert nem hozná a napi kvótát. Hja kérem, nem könnyű az amerikai munkásosztály helyzete, különösen mióta szinte teljes egészében kiszervezték Kínába. A kis plüsshörcsögöt annak rendje-módja szerint több ezer konténerbe gyömöszölt fajtársával együtt kihajózták, és vélhetőleg valamelyik spanyol ajkú ország haszontalan csecsebecséket áruló boltja egyik polcán landolt. Ahol Vanda egyik világkörüli hátizsákos, Lonelly Planet’s recomended salsa portyáját bejáró ismerőse megvette, mert, hogy milyen jófejség lesz ezt a magyarul ütősen poénos bábut ajándékozni valamelyik laza otthoni barinőcijének. A hazatért vándor a sors szeszélye folytán történetesen Vandának adta a jófej ajit. Az ünnepélyes átadás-átvételi ceremónián vihogtak egy sort a teázóban, ahol  a többi Cosmo törzsolvasó singli csajszi spanjai toltak a mobiljaikkal egy csomó fényképet a Pina névre keresztelt hörcsögöt magához ölelő fiatal, életvidám és bevállalós köztisztviselőnőről. Az egész banális divatajándékról persze gyorsan el is feledkezett mindenki. Pina hörcsög Vanda kéglijében egy kelet-magyarországi vasúti szárnyvonal jelentéktelenségével bíró fiók mélyére került a többi haszontalan, jópofinak szánt ajándékkal egyetemben. A sorjás szélű felfújható Brad Pitt, meg a Britney hangú fingós párna közé. A „VANDA PINÁJA” meg a nem kevésbé  „fantáziadús” „VANDA+PINA” néven mentett két fényképet az egyik bari feltolta valamelyik trendi ökörködő-vicces portál fórumára. Ott is enyészett volna el az internetes bit temetőben annak rendje és módja szerint a tizenkettő- egy tucat képpoénok dömpingjében, ha nincs egy részleges internet szolgáltatászavar. Egy csomó minden időszakosan lefagyott, de történetesen a két Vanda és a hörcsög kép nem. A majd’ tizenötmilliós magyar netközönség részleges tétlenségre ítélt júzereinek egy jelentősebb hányada pedig jobb híján e két képpel szórakozgatott. A Kárpát-medence és a távolabbra szakadt nemzettársainkból álló unatkozó irodista gerinchad, megerősítve a tanulás helyett neten lébicelő diákok seregével pedig pillanatokon belül hatalmas forgalmat generáltak e Vandával kapcsolatos két ártatlan kis viccelődő kép linkelgetésével. Természetesen nem a „VANDA” volt a minden SEO robotnak vérszemet  adó bűvös szó, hanem az a másik. Mert, hogy a marketing a kora újkori botorságtól, amikor még tartós, jó termékeket akartak rásózni az emberekre, odáig fejlődött, hogy nesze semmi, fogd meg jól típusú, szofisztikált lózungokkal,  pl: „multifunkiós”, „provitaminban gazdag”, Super VGA +  stb. gerjesztik a fogyasztást. És hál’ istennek a barom mérnököket is sikerült átképezni arra, hogy olyan kütyüket tervezzenek, amik a garanciális idő leteltét követő napon garantáltan bedöglenek, mert ha ötszáz éves pogácsaszaggatókkal tépkednénk a tésztát, akkor mindenki lehúzhatná a rolót. És a legeslegújabb marketingfejlesztés, ami alapján nem kell fölöslegesen brainstormingolni a  különféle termékekről és szolgáltatásokról elsüthető hazugságokról, sőt majdhogynem az a legjobb, ha még csak termék ill. szolgáltatás sincs, csak a brand-et áruljuk. Az pedig evidens, hogy mi is a leguniverzálisabb brand.

 

A fogyasztót,  az egyszerűség kedvéért jelöljük F-el, és akkor már nevezzük nevén, hogy ő  az, akire rá akarjuk sózni az árunkat, vagyis minden egyes közönséges fasz. És mi az a prémium kategória, jelöljük egyszerűen P-vel, amire minden fasz vágyik? Na ugye.

 

Szóval a modern marketing-kommunikáció csúcsa lényegében visszatalált a civilizációs kezdetekhez, a Willendorfi Vénusz anyácskánk jó kövér öléhez. Hisz a pina körüli misztikum már   piacvezető világvallást is kitermelt. Mert ha a profánról letisztítjuk a szentet, akkor jó esetben egy nyolc napon belül gyógyuló pofánvágást lehetett volna begyűjteni, ha a vőlegénynek azt próbálja a megesett ara bemesélni, hogy a Szentlélek a kedves papa.

 

És mivel a pina legfrissebb diadalútját Vandához kapcsolták a netes keresők, törvényszerű, hogy vele együtt repítették a hírnév felé.

 

- Akkora Arcok hívnak randizni, mint Geszti, Fabricius, Árpa!- villogott hitetlenkedve irigykedő frendicáinak Vanda. Persze korán megjött a pofára eséses eszmélés is. Eleinte tűzpiros arccal köpni-nyelni nem tudott, amikor a médiaformáló pasasok  már az első capucinozáskor perceken belül rátértek, hogy semmi sem hozza őket jobban lázba Vanda pinájánál. Majd gyorsan tisztázódott a félreértés, hogy nem úgy értik.

–Ne hülyéskedj, a pinától már amúgy is hányok. Meg sokkal jobb nőket szoktam dugni, mint amilyen te vagy, akik ráadásul még csak nem is ilyen horgászosan szagosak. – világosította fel udvariasan Árpa Attila- Viszont az a Pina, ami a nevedhez tapad, nos, az nagyon is bejövős. Egy aranybányát szimatolok benne, és hidd el, ilyesmiben nem szokott cserbenhagyni a szimatom. És így volt vele az összes média/reklám/PR meg marketing guru. Merthogy ugye, mint a fentebbi gyorstalpalón is levezettük, mindent pinával a legkönnyebb eladni. Autót, lakóparkot, jégkrémet, újságcikket, sőt még egy kevésbé konzervatív kegytárgy nagykereskedő is bepróbálkozott Vandusnál. A pinamarketing a szegeffektus mentes médiában némi photoshopos rásegítéssel Vandából is egy elérhetetlen, idealizált vampot fabrikált. Fogyasztói álom luxus kivitelben, afféle megközelíthetetlen XXI. századi Greta Garbo, aki gyakorlatilag köszönőviszonyban sem áll a kis szagosradír, nagycsaládról álmodó, kényszerszingli hús-vér Vandával, akinek kamatozó dicsőség helyett egyre inkább kényszerű teher volt a nem várt hírnév. Mert, hogy mindenki csak a potenciális pénzeszsák Pinát látta benne, Günthi hanyagolása óta parlagon heverő hús-vér (és a  korszerűen könnyed, friss gyümölcsízű, barrick-techonlógiás punciktól erősebb bukéjú, testes, több generációt kiszolgált  tölgyfahordóban érlelt benyomást keltő, oldszkúl) pinája viszont senkit se hozott izgalomba. Úgy érezte, hogy őt is, mint anno Karády kicsiny cigarettáját, égve dobták el.  Már-már BB évis, Suzan Boyle-szerű, idegösszeroppanás széli  állapotba sodródott. Azt a nyomorult plüsshörcsögöt is kibaszta cseritibe. 

 

És aztán valami olyasmit tett, amitől nagyforgalmú bartátnői is úgy hányták a keresztet, mint egy főállású csíksomlyói virrasztóasszony. Pedig közülük a legbevállalósabb aztán vastagon túl van a sóson meg az édesen, sőt  a walesi rögbis csávós hotelszobás gang-bang hancúron is. Nem elég hogy szimultán tolták, de másnap az öt walesi bárdolatlanul feltolta a mobilos videót a csapat adultfacebookos sitejára is. Azóta is ott virít, mondhatni roppant "előkelő társaságban". A  mellette  jobbról lévő vidin  a thaiföldi turnén két fizetővendégszolgáltató leányzóval ismerkednek a fair sportemberek az ázsiaiak anatómiájával, míg ha a bal videóra klikkel a jámbor internetező, akkor a Commonwelth 2008-as ausztrál tesztsorozata utáni parti összefoglalóját mustrálva győződhet meg róla a sportrajongó, hogy miként is fest egy ki tudja hányadik csíkját abszolváló sidneyi  pompomlányon a walesi főiskolai rögbi válogatott leggólerősebb támadósora. A  nőstény trófeás videókat pesze le nem vennék. Annyi jó ízlés azért szorult a sportág hőseibe, hogy miután fülükbe jutott a szomorú hír, a sidneyi mazsorett picsás videót fekete keretbe rakták, meg alákeverték Nick Cavetól és Kylie Minoguetól a Where the wild roses grow-t és diszkréten csak ennyit írtak a kép alá, hogy:  Nina from Sidney R.I.P. Aztán a kommentelők már kevésbé diszkréten azon csámcsogtak, hogy Ninácska idén tavasszal a saját hányadékában fulladt meg, de még a halottkém se tuti abban, hogy a kokaintúladagolás e nélkül is megölte volna-e vagy sem.               

 

Na a lényeg a lényeg, még a néhai Nina és a két thaiföldi profi q. közé szorult barinőcije is döbbenten hallgatta, hogy Vanda elfogadta Hesos hitgyülis flyeres meghívóját és a jövő héten lesz a medencés megtérős újrakeresztelős alámerülése, meg lehet majd nézni az ATV-n a Vidám Vasárnapban.

Szolgálati közlemény: A hivatal.blog.hu óriási erőfeszítések árán próbált ellenállni az olcsó, hatásvadász és altesti, női nemi szervre építő népszerűség hajhászás kísértésének, csak sajnos alulmaradt. 

 

10 komment

Best of: A Nagyfőnök barbekjúja

2009.08.05. 23:59 Tsabi

"Kenyeret és cirkuszt a plebsnek!"

 Római  csúchivatalnok

 

- Pedig minden olyan jól indult- mérgelődött Aranka, miközben az összetört üvegasztal darabkáit szedegette. A házi fó-ra kapott nominatív támogatásért cserébe a Nagyfőnök simán benyelte, hogy Günther a brüsszeli iroda kihelyezett munkatársaként ezentúl egy teljes iróasztalnyit elfoglal a hivatal területéből, de úgyse zavar sok vizet. A múltkori elhajlás után ugyanis olyan szintű agymosást kapott, hogy ha mégis lapátra tennék (ami ugye egy versenyszféra szagú fikció) akkor legfeljebb  az Amwaynél lehetne gyémánttal bevont platina szintű ügynöksegéd. De Güntherünket nem érdeklik az evilági javak, az Amway meg főleg nem.

Günthert csak és kizárólag Vandácska érdekli, a gyöngyöző kacaja, a kis grüberli az arcán, amikor nevet, ahogy szempilláit rebegteti, meg persze az, hogy a hüvelybemenet és a segglyuk közötti térbeli inflexiós ponton (ún. nyeregfelületen) jól látszott a rendszeres edukáció.

De mindent a maga idején, szóval, a Nagyfőnöknek rendkívül jókedve támadt, mikor meglátta a nominatív támogatással kitoldott költségvetést, olyannyira, hogy olyat szólt, amire még emberemlékezet óta nem volt példa: 

-Gyerekek, a hétvégén mindannyian lemegyünk Füredre, bulizni egy jót!

Le is volt szervezve minden, sikkes kis panzió műemlék környezetben, mondjuk a jacuzzis sztreccslimó helyett egy kék platós Ifa pöfögött be, hátul egy nagy fürdőkáddal. De a panzióban megfelelő méretű a hűtő, ez is értékelhető. "Uuuudefaszaaa" óbégatott Samu egyik hóna alatt Tysonnal, a másik alatt pedig egy bográcsállványt szorongatott.  Nna itt  legalább tartalék vécépumpa is van, konstatálta a Kisfőnök, majd gyanakodva hallgatózott a hűtőnél, mert olyan zajok jöttek belőle, mintha kismanók fürészelnének. Samu mindeközben már felállította a bográcsállványt, de a semmiből feltűnt egy idős asszony, hajában egy kék szalaggal és vészjóslóan így huhogott: - Ne húzgáld az alvó oroszlán bajszát- majd ahogy jött, ugyanúgy seperc alatt elkavart, ki tudja hová felszívódva.

- Ha ezt Péderke látná!-gondolta Guszti, miközben az ovisként, vagy harmadik világbéli katonaként egymás kezét fogva  kacsázva nyomuló  "Szauna!-Szauna!-Szauna!" meglehetősen egysíkú szókombinációt  ismételgető két fiatal csávót figyelte. A járásukból ítélve vagy begörcsölt a talpuk, vagy már meg is járták a gőzfürdőt.

De visszatérve az előzményekhez, a Nagyfőnököt olyan szinten meghatotta saját nagylelkűsége, hogy ha a természet adta hozott anyag valamivel hosszabb, saját magát  szopta volna le. Ha már együtt fog velük bulizni, picit előgyakorolta ezt a plebs feelinget. Már otthon vacsorára betolt egy lilahagymás zsíroskenyeret. A család szakácsnőjének úgy kellett letölteni a receptjét a netről. Párolt homárt hajnal kettőkor álmában felverve is tudna rittyenteni legalább tíz féle módon, de ilyen atavisztikus gyökerű neozsellér kaját mint a hagymás zsíroskenyér? Aztán a Nagygóré emelt a proli tripp hangulatfokozáson. Mielőtt az A6-osba vágta magát, oda-vissza két megállót metrózott. Elbűvölte a  "hagymát reggeliztem  szalonnával" típusú, áporodott kékgalléros, Mónikasóra érett fogazatú jómunkásemberek, na meg  az ötven forintos Tesco gazdaságos locsolókölnit még Húsvéthétfő után három nappal is a sérójukból sugárzó menyecskék tömegének nyomulása a békebeli szovjet-orosz vagonokból a mozgólépcső tetején sorakozó  pirosszalagos kordonon át a kijáratig. Jót kuncogott magában, hogy nap mint nap milyen prémium kalandok várnak az alsó-középosztályra, és a még lentebbiekre. Három szakadt, max' húszéves srác mögött mozgólépcsőzött és egyikük az alábbi sztorival röhögtette meg  spanjait:-  És akkor  bejött két  százkilós kopasz kigyúrt állat, majd egyikük csak ennyit mondott:  -Ki  vagytok  lakoltatva.

- Hogyhogy? Kifizettük az ötvenezres havi lakbért- mondta az egyik lakóhaver értetlenül bérlőtársára nézve, aki picsogva így fakadt ki: - Új lány jött a Madámhoz...-mi van, te elkurváztad a lakbért?- nem, nem gyógymasszázs!...- két percig röhögött a kis csapat a sztorin, és ezek után a Nagyfőnök cseppet se bánta meg ezt a metró trippet. A Godot színházas VIP jegyes kabarékon se röhög mindig ekkorát.            

Füreden Günther a plazmatévét tesztelte, de eléggé zavaróan beleégett az RTL logo, így inkább a frissen beszerzett "Palkovicsné és Fiai Számítástechnika Bontó és Újrahasznosító" típusú laptopján guglizott, mert nagyon megtetszett neki a kovácsoltvas radiátortakaró, küld is majd egy kör emailt, hátha kap korrekt árajánlatot.

-Mivel a víz még hideg fürdeni, kártyázzunk inkább, ilyen strip-pókerest!- javasolta a Kisfőnök, és miután orrlyukait fullosra tömte EÜ vattával,  guvadt szemekkel zoomolt Vanda dekoltázsára.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A gondok ott kezdődtek, hogy Samu újdonsült ismerősei a múltkori buliból nem válaszoltak a megkeresésre, így nem tudott újítani semmi értelmeset, kínjában azért a hal-állatorvoson keresztül szerzett valami okosságot gyorsban. Vigyorogva kínálta körbe az "anyagot" amiről hamar kiderült, hogy nem más, mint közönséges békebeli búgatópor. A nemrég még lehurrogott ötlet a pókerrel gyorsan beizzította a levegőt, különösen sokszor hangzott el az all-in, és senkit se izgatott, hogy Gusztinak még egy 1976-os gyalogtúra után a hátizsákjában ragadt autóskártyával tolták a zsugát. Másnap reggel megegyeztek, hogy a történtekről mindenki mélyen hallgat, hisz úgysem érdekelne senkit, hogy milyen élvezettel szopta le a Kisfőnök a Nagyfőnököt, miközben Aranka a nagyfőnök arcán ülve nyalta Samu golyóit. Vandát és Günthert speciel ez amúgy se érdekelte, mert ők búgatópor nélkül is reszeltek egész éjjel, Guszti pedig még a "póker" előtt kiugrott pisilni, aztán reggel hétkor ért vissza csurom sárosan, de egy ritkaságnak számító balra csavarodó házú éticsigával és egy szatyor kötött robottal.

 A visszaúton egy exit toursos busz vitte őket (biztos ami biztos, a Nagyfőnök otthagyta az A6-ost), szorosan mögöttük egy mentőautó, síboxszal, látványnak sem lehettek utolsók.
 ___________________________________________________________________________

Következik: Aranka lekurvázása

9 komment

Best of: A Nagy Lófaszlottó

2009.08.03. 23:59 Nolik

"Az én oroszországi lottó játékszervezésemhez bezzeg nem jár állami támogatás!"

Demján Sándor

Azon ritka alkalom jött el, amikor mindenki izgatottan várta az értekezlet kezdetét. Most senki se csempészett suttyomba az ölébe keresztrejtvényt, horgolni valót,  snake-re vagy tetrisre állított mobilt és a Júlia meg Romana szerelmes füzetek is a retikülök mélyén maradtak. Ugyanis eljött az idei  Nagy Lófaszlottó napja. Még évekkel ezelőtt, egy, állítólag a versenyszférát is megjárt hivatalnok elmesélte, hogy korábbi munkahelyén az angolszász világból átvették a bullshit lottery intézményét. Amivel az unalmas, és az érdemi munkavégzés helyett teljes mértékben fölösleges meetingeket azzal próbálják fogyaszthatóvá tenni, hogy minden játékos egy cédulára felír egy-egy kulcsszót, és amelyik résztvevő által megjátszott szó először hangzik el ötödjére, a boldog cédulatulajdonos, mint a tombolán bekiabál, csak „Bingó!” helyett azt üvölti, hogy: „Lófasz!”

 

A hivatalnokokat az értekezletek nem igen vonják el az érdemi munkavégzéstől, mert, hogy az, hmm.., hogy is fejezzem ki magam finoman? Nos, ez fogalmilag kizárt, viszont a dögunalom értekezletek megfűszerezésére a közszférában is igencsak támadt igény, valahogy úgy, mint az egyszeri faluban a rasszizmusra. Odáig fokozódott a hazárdszenvedély, hogy nem ritkán tizenharmadik-, tizennegyedik havi fizetések, és egész éves keretnyi üdülési csekkek is gazdát cseréltek. A verseny tisztaságát úgy próbálták kivédeni, hogy Hesosra, a mélyen vallásos IT szakemberre bízták a bukmékeri feladatokat, habár Samu még ezzel kapcsolatban is némileg szkeptikus, mert olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Jehova Tanúinak főpénztárosa se tudott ellenállni a kísértésnek és meg sem állt a persellyel a Bahamákig.   

 

 A hivatali lófaszlottók Golden Bowl-ja kétségkívül a májusi Nagy Lófaszlottó, amikor a minisztérium állományával összevontan tartják meg az előző év kiértékelését és a tárgyév célkitűzéseinek a korrekcióját. Az eseményt gyakran a tévé is közvetíti. Nem kis hangmérnöki és vágói bravúrt igényelt, amikor a két évvel ezelőtti értekezlet kellős közepén ordította be a székéről idomított cirkuszi fókaként magasan a levegőbe ugró  Guszti kétszáz decibellel, hogy „Lófasz!”, miközben maga a miniszter olvasta fel az expozéjából a ha nem is aranyat-, de egy diplomatatáskányi hidegétel utalványt  érő szót: „konvergencia”. Na, szóval a rutinos tévés technikusoknak ezt sikerült valahogy úgy áthegeszteniük, hogy az Estében a Guszti féle nagyjelenet alatt csak a miniszteri portré látszódott, mögötte az irodai fikusszal, és a csúsztatott szinkronnal pedig a „jubileumi juttatások” mondatrészecske lett rákeverve ama frappáns bingót pótló szóra. Képzelem Krizsó Szilvia, hogy szétcincálta volna a stúdióvendéget, szegény Szeteyt, ha élesbe megy le a dolog. Péderke pedig tuti, hogy hetekig fujjolva diszkriminációzott volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                        LÓÓÓFAASZ!

 

Az új miniszteren popokatepetlnyi kellemes csalódás lett úrrá, hogy micsoda fegyelmezett, messzemenőleg professzionális, fejlődni tudó és akaró társaságot örökölt meg, mert pisszenés nélkül csüngtek a szavain és szorgos hangyák módjára jegyzeteltek. Legalábbis így gondolta a fiatal káder, valójában attól sercegtek a tollak, hogy a játékosok bőszen  húzták a reckákat.

 

Marika leolvasta, mint a villanyórát a harmincas  évei elején járó nyeretlen tárcavezetőt és magában így dödögött: – Kis nyikhaj, asziszed, hogy a Sas kabarénál is érdekesebb vagy?  Pedig ha tudnád, hogy mire megy  itt ki a játék! Még a köldökzsinórodat se vágták el, amikor én már majd’ megdöglöttem az unalomtól Pulya Frigyes beszámolóján. – de nem sokáig merenghetett, mert egyszer csak valaki egy bagzó kafferbivaly hangerejével üvöltötte az éterbe a varázsszót:  „Lóóófasz!”

   

Szolgálati közlemény: értékes tárgynyereménnyel jutalmazzuk azokat a T. Olvasókat, akik kitalálják, hogy ki volt az idei Nagy Lófaszlottó győztese (egy apró segítség, nem Marika) és főleg azt, hogy mi volt a nyerő szó.

_____________________________________________________________

Következik: Péderke interjúja Csipak (Ferrari) Péterrel

 

                      

 

46 komment

Best of:Salman Guszti

2009.07.29. 23:59 Nolik

"Allah nagy, Guszti még nagyobb arc!"

ismeretlen alkoholista

 

Guszti sírba viszi a hazai történelmi egyházak vezetőit, de lassan más a kisegyházak is besokallnak tőle.  Buzgó, templombajáró istenhívő, de csak ő és a magasságos tudja, hogy momentán éppen melyik felekezetnek a tagja. Merthogy szinte úgy váltogatja vallásait, mint Madonna fénykorában a gigakoncertes fellépő ruháit. Szenteste előtt gyorsan áttér az iszlámra, hogy ne kelljen kari-ajikra költeni, majd a ramadán előtt rekatolizál, vagy valamelyik másik keresztény felekezethez slisszan vissza, ha éppen abban lát fantáziát. De már a krisnásokat is megjárta párszor. Legalább fél tonna kölest bespájzolt tőlük, amit valamelyik dél-indiai guru küldött az újonnan csatlakozó híveknek, ő pedig nem kétszer csatlakozott újonnan. Vájdlingokban csíráztatja a kölest, tele velük a pincéje, meggyőződése, hogy a csigái odavannak a zsenge kölescsíráért, na meg attól lesz szép, gyöngyházfényű a házuk. Ha a Hubbard hívők nem gombolnának le mindenkitől egy tanfolyamnyi előleget, tuti, hogy a szcientológusokhoz is bepróbálkozott volna. És még csak lerázni se hagyja magát egykönnyen. Oda-vissza áttanulmányozta minden jelentősebb keresztény felekezet kánonjogát, ezen felül a shariát, de még a Bhagavad–Gítát is. Kérelmeit dogmatikusan akkurátusan alátámasztva indokolja, és ha első körben nem nyer belépést az éppen áhított nyájba, akkor kivétel nélkül sikeresen fellebbez. Bolek Zoltán, Mihályfa és Kisvásárhely zalai kisközségek körjegyzője, a Magyar Iszlám Közösség Elnöke végső elkeseredésében kimondta rá a fatvát, pedig a kifejezetten mérsékeltnek számító magyar muszlim főpap ilyet még életében nem tett. De Guszti addig-addig gátlástalankodott, hogy nem tudott már mást tenni.

- Ezer a dolgom, épp az Érdi Minaretben szervezem az ökumenikus allahtiszteletet Eduardo Rózsa-Flores lelki üdvéért, amikor ez a kis p…, na mindegy, szóval tudod, megint itt vakerált, hogy a húsvéti nagy zaba-pia után engedjem vissza. - panaszkodott a magyar muzulmán egyház első embere Zoltay Gusztávnak, a Mazsihisz elnökének a konditeremben, a  közös délutáni gyúrásuk közben.

– Nem vennétek át? Mégiscsak a te druszád. Figyelj, ha bevállalod, megoldjuk okosba’ hogy csurranjon-csöppenjen nektek is a Szaúdi Királyi Iszlámfejlesztési Alapból, mondjuk zsinagóga felújításra, vagy amire akarod! – villanyozódott fel a hirtelen jött kósza ötlettől Bolek főmufti, hátha egyszer és mindenkorra megszabadulhat Gusztitól.

- Haggyá’ má’ Zolikám, előbb mondanánk le egy teljes évi holokauszt-áldozat támogatási normatíváról, mint, hogy bevállaljuk ezt a negyven csapást! Különben is, miért nem találtok ki valamit? Nem igaz, hogy egyikőtök se tudja leszerelni. Végtére is, csak egy korosodó iszákos hivatalnok.

- Te is nagyon jól tudod, hogy olyan, mint egy rutinos vén róka tizenegyesölő kapus, akinek ráadásul a rúgástechnikája se piskóta. Amióta a világ világ, kérelmeket utasítgat el, a hivatalban meg ideje mint a tenger, az összes világvallásból kiokosodott,  még annyit se mondasz, hogy siratófal, és ő máris képes összerittyenteni egy alakilag és tartalmilag visszautasíthatatlanul tökéletes felvételi kérelmet.

- Hát ez van, öregem, nem tudsz mit csinálni!- sóhajtott együttérzően Zoltay Gusztáv. Sajnos nagyon is tudatában volt annak, hogy Bolek Zoltánnak minden, imént elhangzott szava a szentírással egyenértékű bizonyossággal bír. Legalább négy-öt éve történt, amikor Guszti a hivatalból még elég keményen ivott, de a Mazsihisz elnök névrokona úgy emlékezett, mintha tegnap lett volna, amikor egy nyílt zsidó napi rendezvényen Gusztink öt kóser szilvapálesz után lenyomta Talmudból a Dohány utcai főrabbit. Bolek és Zoltay  leszegett fejjel slattyogtak be az öltözőbe. Ugyan még mindkettejüknek megmaradt az edzéstervéből három-három széria tricepszezés, de a Guszti-szituáció lélekben annyira kicsinálta őket, hogy semmi ingerenciájuk nem maradt a  testépítés folytatására.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Ha ismét rekatolizál, én esküszöm lemondok! - fakadt ki másnap a szokásos egyházfői pókerpartin Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek. Pedig a felebaráti szeretetet és a keresztényi megbocsátást példaértékűen gyakorló hercegprímás néhány évvel ezelőtt még Barangónak, a szerencsétlen alkesz punknak is a lelki üdvéért imádkozott, miután utcai demonstrációt robbantott ki az izgága korosodó lázadó  azon beszólása, amikor a Tilos rádión élő adásban poénból az összes keresztény kiirtásáról ábrándozott. Krisztus földi helytartójának elsőszámú magyarországi képviselője Gusztink miatt még újsütetű szenvedélyében, a Texas Holdemben sem lelte örömét. Pedig alapjáraton annyira lelkesen veri a blattot, hogy már jó fél éve őeminenciája személyesen Korda Gyuri gyóntatópapja.

- Nem értem, hogy az ilyen ember miért nem áll be ateistának?!- fakadt ki Hegedűs Loránt református püspök. Passzolva dobta az asztal közepére a zsugáit. Benne is annyira felment a pumpa, hogy még egy fullt is benézett.

- Amikor a hivatalban is híre ment, hogy Bolek Zoltán fatvát mondott ki Gusztira, a felháborodott  Péderke azon nyomban a szolidaritásáról biztosította.

- Tűrhetetlen, hogy mivel Anonim Alkoholista vagy, vagy ki tudja, hogy milyen egyéb, mondvacsinált indokból, stigmatizált, vallásüldözött páriává tegyenek! Lehozom a Másik Hivatal különszámában a kálváriádat, így nem bánhatnak egyetlen hátrányos helyzetű kisebbségivel sem! Garantálom, hogy protestálásként több ezer meleg hivatalnok fog az ablakod alatt virrasztani, mécsest gyújtva és kőkemény szövegű transzparensekkel!- hadarta szinte ordítva a magából kikelt meleg polgárjogi aktivista. Guszti udvariasan hárítgatta Péderke felajánlását, de Péderkének sehogy sem fért a fejében, hogy ép ésszel hogyan is tudna bárki is elutasítani egy olyan lottó ötössel felérő főnyereményt, hogy több ezer meleg hivatalnok virrasszon az ablaka alatt. Végül elfogadta Guszti azon érvelését, miszerint a csigái nyugalmát megzavarná az egész éjjel pislákoló több ezer mécses. Mióta kitudódott a fatva, Samu azzal cukkolja Gusztit, hogy adja ki a Gusztávi verseket és ebből legyen milliomos, ne az üres üvegek visszaváltásából. Mert rá még csak nem is holmiféle kispályás Ruhollah Khomeini ajatollah mondta ki a fatvát, hanem maga a nagy Bolek Zoltán.

___________________________________________________________________________

Következik: Vandának nem jött meg 

                  

        

 

8 komment

Best of: HTO utalvány Retro Party

2009.07.22. 23:59 Nolik

"Nincs összefonódás a szervezett olajbűnözés és a politika között."

Pintér Sándor

A Nagyfőnök, a miniszter és néhány műtrágya forgalmazó-, meg egyéb nagyvállalkozó társaságában „Azok a csodálatos kilencvenes évek – HTO Utalvány Retro Party" fantázianéven beharangozott rendezvényre  utazott.  A Különgép a krétai Chania repterére szállította őket, mivel stílszerűen a közeli, festői szépségű Elefanisos szigetecske rózsaszín homokkal övezett strandján tartják a bulit, hogy a málnának is becézett, rózsaszín adalékkal színezett háztartási tüzelő olajra a külsőségekben is megemlékezhessenek. A görög társhatóság egy kicsit gizdáskodott, hogy nemá’ kiemelt természetvédelmi övezetben rendezzenek quados, jet-skis, luxus kurva vontatásos wakeboard partit, de a Salamon Béla bácsi recept szerinti: „ha én egyszer kinyitom a számat a Szaloniki – Athén gyorsvasút fejlesztés mellől elgurult eurókról!” megtette a hatását és a parti zöldfényt kapott.

Volt ott minden ami szem-szájnak ingere.

- Istenem, régi szép idők!  Amikor az első milliárdjainkat megkerestük!-meg: - Ezer éve nem láttalak!- és az elmaradhatalan: - Egy élmény volt veled gazdasági bűncslekményeket elkövetni!- sóhajok közepette nosztalgiáztak a meghatódottságtól könnyes szemmel a tisztességesen megőszült közszféránk csúcspozícióit uraló-, és a nagyvállalkozói elitünk tagjai. Pezsgőztek-kaviároztak, dubajozó címlaplányok ánuszából kokaint szippantgattak a munkajellegű emlék party ünnepélyes megynyitóját követő első breefing után.

Majd a rendezvény színvonalas kulturális-művészeti programmal folytatódott. 

Juhász Gyulától a  Milyen volt szőkesége? c. verset Oroszlán Szonja adta elő, ezt követően a Nemzeti Mazochista Prostituált Válogatott tagjai mérték össze tudásukat és ügyességüket egy Kármán Irén önmegverető emlékverseny keretei között, majd Kossuth és Jászay Mari díjas érdemes művészeink tartottak felolvasást VPOP jegyzőkönyvekből, Karancsi Tibor egykori rendőr százados nyomozói-, majd az azt követő vádlotti vallomásaiból és a Nógrádi Zsolt válogatott visszaemlékezésiből készült kamaradarabot is megtekintették a VIP vendégek és udvartartásuk. Az előadásnak külön sharmot kölcsönöz, hogy a főszerepet Benkő Péter, félmilliárdos ÁFA csalásért két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt színész óriás játsza.  

A P+P konstrukcióban lebonyolított rendezvény egyik főszponzora, a Dunaharaszti (Pest megye) és Atlanta (Georgia) illetőségű Coca Cola Beverages. A világszerte népszerű üdítőitalokat gyártó cég egyik termékének, a Fanta málnának a kampányát ugyanis a kilencvenes évek olajbűnözésére építik.

A reklámklipp megrendezésével megbízott ügynökség kreatívjai maratoni brainstormingokat követően kiizzadt tucatnyi szinopszisa közül a megrendelő végül az alábbit fogadta el:

Nyitókép felirat:

„Magyarország, az 1990-es évek elején, a korrupt magasrangú állami hivatalnokok közé férkőzött szervezett bűnözői körök hatalmas összegeket kerestek illegális üzemanyag kereskedelemmel, amit a gázolajhoz kevert jellegzetes, rózsaszín adalékanyag után málnának is becéztek.”

Első jelenet:

Egy lepukkadt alföldi benzinkúthoz bekopog egy IFA tartálykocsi konvojt felvezető fuxos-hatszázas merdzsós aranyifjú. A családjával ott élő, szakadt atlétatrikós kutasnak felajánlja, hogy ha beszáll a málna bizniszbe, akkor vége a nyomornak és nem sokára kacsalábon forgó, szines fényárban úszó kúthálózat tulajdonossá izmosodik. A becsületes kutas mindezt elutasítja.  Az ifjú gengszter fejcsóválva-, röhögve legyintve magára hagyja a lúzert és luxus kocsijával elviharzik.

„Napjaink”

További két jelenet:

A szorgalmas benzinkút tulajdonos egy csilivili, pazar neon árban úszó benzinkút előtt mosolyog önfeledten, ízlésesen felvarrt Fanta logóval ékesített Armani öltönyben virítva. Premier plánban látjuk a Fanta feliratos hűtőkben glédában sorakozó Fanta vadmálnás dobozokat.  Míg a következő jelenetben azt látjuk, hogy a korábbi aranyifjú csíkos rabruhában, bilincsbe verve töri a követ.

A rendezvényen megtartott, premier előtti vetítést követően hitetlenkedve röhögcséltek a díszvendégek. Mert ki vesz be ilyen abszurdot, miszerint a bűnöző bűnhődik és a szorgalmas tisztességes kisember felemelkedik? A promóterek megnyugtatták a nagyérdeműt, hogy természetesen nem a magyar médiumokban fogják sugározni a reklám klippet, az USA-ban viszont bekajálják az ilyesmit.

A végleges változat elfogadása előtt késhegyre menő viták folytak a fő reklámklipp körül, hiszen a piacvezetők közé tartozó nemzetközi ügynökség még Quentin Tarantinot is felkérte egy reklámfilm leforgatására. A rendező, miután áttanulmányozta a kilencvenes évek magyar alvilágának a történetét, az alábbi reklám ötlettel állt elő: A Ponyvaregény pörgős nyitó filmzenéjének a sebességére turbóztatná fel Bódy Gusztitól az Aranyesőt, majd a vidám üditőital reklámfilm a szegedi Z. Nagy család lemészárlásával indítana. Magda Marinko szerepére Danny Trejot szerződtetnék. A megrendelő Coca Cola sajnos elvetette az ötletet, mivel szerintük a Fanta málna kampánnyal elsősorban  a gyermek- és tinédzser korúakat céloznák meg, és egy nyolctagú család kivégzésszerű kiirtása nem hordoz elégségesen családbarát üzenetet.  

Majd a rendezvény levezetéseként Michelle Wild egykori felnőttszínésznő is fellépett. Magával hozta Málna keresztnévre hallgató kislányát is. A rendkívül intelligensnek tartott művésznő nem cáfolt rá bölcsességére. Egy átlagos keresztnévvel valószínűleg senkinek nem rémlene néhány évtized múlva, hogy honnan is ismerős az anyuka, de így? „Neved Málna, anyád kurva” bizonyára így fognak majd kajánul röhögve a leányzó háta mögött összesúgni.

Majd a partyt követően, a Miniszterelnöki Hivatal által e célra biztosított luxus yachton eltöltött  ejtőzés után  a fáradt vendégek hazarepültek a különgéppel. Hiába no, a tisztség áldozattal jár.

_________________________________________________________________________

Szolgálati közlemény: Ügyfélbarát, prémium szolgáltatás indul. Hivatal 24/7. Kisérleti jelleggel a hivatal kivételesen nem csak munkanapokon, hanem a holnapi szombati napon, és az azt követő vasárnapon is friss poszttal jelentkezik. Természetesen az egybeesés azzal, hogy a hivatal.blog.hu-t nevezték a Goldenblog kult rovatába, kizárólag a véletlen műve:-)

 

 

 

 

 

12 komment

Vendégségben part 3. (Best of nyári szabi felfüggesztve)

2009.07.21. 23:59 Nolik

T. Hivatal Ügyfelek és egyéb Olvasók!

 Ma ismét Tiboru katonasztori blogján haknizunk A felfüggesztett péderbál címen jegyzett  poszttal ismét  egy közel 20 évvel ezelőtti sztorit elevenítek fel. Klikk a linkre:

 

http://milstory.blog.hu/2009/07/22/049_a_felfuggesztett_pederbal

Hogy mi a rák  az a péderbál? Nos, ha netán valaki  nem tudná, egy okkal több a klikkhez

Kommentelni persze itt is szabad:-)

 

___________________________________________________________________________

Szolgálati közlemény: Tiboru kollégánál 08.00-kor van blogkelte. A köztes közel nyoc órát szíveskedjetek haletetéssel és egyéb hasznos tevékenységgel tölteni, ha netán korábban tévedtek erre

 

6 komment

Best of: Második szerda, a házi fó

2009.07.20. 23:59 Nolik

 

"Nobel-díjat Gusztávnak!"

sir David Attenborough

 

- Samu csupa ideg volt már reggel óta, mert megbetegedett Tyson, a pirányája. Az állatorvos is tehetetlen. Vanda jót röhögött ezen a hal-állatorvosdin, mert olvasta, hogy lebukott egy halspecialista állatorvos. Egy valag pénzt leakasztott a gazdikról, a pacienseket viszont nemes egyszerűséggel lehúzta a vécén, és a vizitdíj töredékéért vett új halat.

-  A kutya nem különbözteti meg ezeket a picsámnyi díszhalakat, mid egyformák. - vihogott. – Na persze, biztos a Cosmóban vagy a Readers Digestben olvastad ezt a kis színes okosságot. - duzzogott magában Samu. Mert ő bizony a világ összes kisállat kereskedésének a kínálatából, de még az Amazonas és mellékfolyói vadon élő piránya  állománáyból is felismerné az ő egy szem Tysonát. Guszti is állatbarát, ő csigákat tart. Samu szokta is cukkolni, hogy mikor indulnak kedvencei az epsomi derbin. Meg, hogy verik- e már Overdoset. De amikor „szerelme” Nuanda, Guszti afrikai óriás csigája megbetegedett és az állatorvos közölte a kegyetlen valóságot, hogy már gyakorlatilag csak órái vannak hátra, menthetetlenül agonizál, viszont az egyetlen jó hír, hogy legalább nem szenved szegény, semmiféle fájdalmat nem érez, Samu volt az, aki Guszti mellett virrasztotta végig kedvenc puhatestűjének a haláltusáját. Aranka semmiféle állatot nem tart, nem is igazán férne össze az ilyesmi már-már beteges tisztaságmániájával. Kingáéknak van egy dalmatájuk, Vanda pedig vadászgörényt tartott. De csak pár hétig, mert váratlanul megdöglött. Nem bírta a bűzt. A kisfőnök postagalambokat tart. Egyszer meg is kérte Gusztit, hogy keressen már neki a magyarorszag.hu-n egy galambdúc bérleti szerződés mintát. www.mo.hu , elég ha így üti be [mo.hu is elég; N.A.]. Guszti pedig félregépelt. www.no.hu ütötte be. Na, azóta ez lett az egyik kedvenc honlapja, és mondanom se kell, hogy nem galambdúc bérleti szerződés mintákat böngész. Kedvence a Mature szekció. Az egyik szereplő pont úgy néz ki, mint Inge, zsenge építőtáboros ifjúsága egyik NDK-s hónaljpulis emlékfoszlányának a nagymamája. Persze lehet, hogy ő maga vett fel azóta nagyi alakzatot. A Nagyfőnök pedig versenylovakat tart, de a házi fóról ő se hallott. Nem is csoda.

 

 

 

l=f

 

 

 

 

 

 

Ugyanis még pár hónappal ezelőtt Gusztinak kellett egy dögunalom anyagot összeállítania valami mezőgazdász témában. Hogy egy picit feldobja a hangulatát, a „házi ló” szövegrészt „házi fó”-ra módosította. Majd sürgették, hogy küldje tovább az anyagot, ő pedig elfelejtette azt visszajavítani. Erre, most a felvillanyozott Nagyfőnök behívatta, hogy a minisztérium, meg a Földműv. min. mint szaktárca egy vegyesbizottságot hoz létre, hogy lajstromozzák az új hungarikumot. Azt nem tudni, hogy a fordítók mit kreatívkodtak, de Brüsszelből egy külön zoológus csoport fog leutazni az új faj tanulmányozása céljából.

-  Pompás, érti Gusztikám, lehet, hogy engem is kineveznek uniós különleges tanácsnoknak. Aztán jól szedjen alám minden anyagot és akkor az is lehet, hogy év végén egy Maneken Pisst ábrázoló ajándék kulcstartót is kap!                    

 ____________________________________________________________________________

Következik: Irodista partiarcok

 

 

 

 

 

 

17 komment

Best of: Első csütörtök, "Anyátok" Aranka

2009.07.15. 23:59 Nolik

 "Düsseldorf, Deutchland, Deutchland!"

Haj musical átdolgozása (Diether Bohlen és dr. Komároni István)

Aranka a megtestesült anyaoroszlán. Főleg ha a saját érdekeit védi. - Jó az öreg a háznál!- meg - Én már csak tudom, ezer éve a hivatalnál vagyok!- és hasonló örökzöld bonmotokkal szórakoztatja a vele egy légtérben lévőket. Mindenről van véleménye, amit általában:- Tudom, hogy semmi közöm hozzá,de… – kezdetű mondattal vezet fel. (Samu ilyenkor a bajsza alatt gyakran megjegyzi, hogy: - Milyen igaz, tényleg semmi közöd hozzá. – de persze ezt tényleg csak magának motyogja,  Aranka füléig nem jut el.) Férjét, Andort naponta felhívja, ilyenkor negédesen csacsog: - Mizujs a gyárovicsban? Itt a te fél mázsa Aranyod! (- van az legalább háromnegyed is. - motyogja ilyenkor Samu a bajsza alatt) – Lányára is gyakran rácsörög, és kacarászva áradozik, hogy jujj, te most épp Párizsban/ Rómában/ Amsterdamban habzsizod az életet, mi meg itt gályázunk. Milyen az ottani pasi felhozatal?, hisz tudod a barátosnéd vagyok, Ju nó, jor frend, Goldi! – A lánya biztos vinnyog neki valami közhelyet, csak, hogy mielőbb leszerelje bratyizós, állaza anyját. Na persze, Goldi a barátosnéja. De a legteátrálisabb, amikor valamin felháborodik. Kb. óránként kétszer. –Atyaúristen, ezt meg hogy képzelik?! – Ezek habzószájú elmebetegek! – A kakit meg persze majd nekünk kell ellapátolni!- Naponta egyszer-kétszer nem tudja magát türtőztetni, hanem „meghozza azt az áldozatot”, hogy mártírként, szigorúan a többiek érdekében beront a Kisfőnök, vagy egyenest a Nagyfőnök irodájába és in medias res, belekezd a sérelemáradatának a ledarálásába, pl:

– Megadóztatják a kafetériát, nekünk meg ezt most kell megtudni az internetről!, Most akkor hogy is van ez? Mind itt fogunk éhezni? – Aztán persze önelégülten, bennfentesen mosolyogva penderül ki. – Jujj, még nem mondhatok semmit, de tudjátok, a ti érdeketek a legislegfontosabb nekem, mihelyst eljön az ideje, szólok, becsszóra. Ha meg valami hírértékszerűséget hall, villámgyorsan tárcsázza ismerőseit, hogy ő legyen a leggyorsabb pletykahírnök. Ma Samu be is szivatta. Diszkréten elkezdte terjeszteni, hogy a hivatalt felvásárolja a düsseldorfi önkormányzat. Aranka öt perc alatt 7-8 telót is megeresztett. Kb. mind így kezdődött: - Nem tőlem tudod, de villámgyorsan bányászd elő a német nyelvvizsga papírjaidat!- és nagyjából így végződött: - tuti, hogy tömegesen fejek fognak hullani! Ez most vérkomoly! Jönnek a nácik, és egy csomót közülünk kilapátolnak! –  

 

 

 

 

 

 

 

 

A legeslegjobb passziója mégis a kibeszélősdi. Ezt többnyire Vandával ejti meg (kivéve amikor éppen őt beszéli ki a háta mögött) amikor levonulnak cigizni. – Vanduci, megyünk bűnözni?- invitálja.                    

 Következik: A halszagú Vanda

 

 

10 komment

Best of: PÉNISZPIERCING HATVAN FÖLÖTT

2009.07.13. 23:59 Nolik

 "Nem csak a húsz éveseké a világ!"

Iggy Pop Aradszky László

 

Úgy tűnik a Nagyfőnököt totálisan bedarálta a kapuzárás előtti pánik. Milánóból importált luxus prostiktól kezdve útszéli utcai harcosokig bezárólag a bérnők teljes szociológiai palettáját gerincre vágja, de legalább egy obi erejéig igénybe veszi a szolgáltatásaikat. A hostess lányok olyan szinten adogatják egymásnak zsinórban a nagyfőnöki családi fészek kilincsét, hogy az már a Nagyfőnök feleségének is kínos.

- Ambrus, már a szomszédok is a szánkra vettek. Miért nem tartasz egyszerre csak egy állandó szeretőt, mint minden rendes ember?

Lassacskán a nagyfőnöki pénzeszsák se tűnt olyan kiapadhatatlannak az orbitális mennyiségű pinázás finanszírozására. Ha a járulékos költségeket is beszámítjuk, akkor egy közép-magyarországi átlagos méretű nagyközség költségvetéséhez mérhetők az ilyen jellegű kiadásai. Viagra + Uprima (mert hiába áll a péló, ha lankad az ingerencia) hegyek, a Korda villa alkalmi bérleti díja, latex ruhák és méretre varratott fejzsákok stb. A sok kicsi sokra megy elv még a kurvázásban is érvényesül. Nemcsak a prémium bigék döntögetése emészt fel súlyos deákos kötegeket, hanem az intenzív utcai harcos cummantások se bizonyulnak potom három nyolcvanas tételnek. A múltkor is a régi úton vitette magát Szegedre. A sofőr aztán mesélte, hogy annyiszor megállította a góré szopatni, ha helikopterrel megy, tuti olcsóbba kijön az út.

Szóval vagy anyagi megfontolásból, de még inkább a férfi klimax újabb stációjaként már hetek óta átváltott monogámba. Nagy a szerelem bolondfalván és a felesége is megnyugodott, mert többé nem luxuskurva átjáróház az otthonuk, mivel a Nagyfőnök kölcsönadta az egyik garzonját a Várban a kis újsütetű kedvencének.  Aranka lányának, Saroltának egy barátnője, Virág, a virgonc kis húszpiercinges, faszpörgettyű bölcsészlány patyolattiszta szerelme tárgya. Össze is illenek, mint Faludy Gyuri bácsi Fanni asszonnyal. A vén hülye Nagyfőnök meg kajakra bekajálta, hogy full kölcsönös a lamúr. Egyszer viszont kifülelte amint Virág épp Saroltával csacsogott és azon röhögcséltek, hogy Ambrusnak aztán annyira spontánul megy a lazázás, mint Rózsa Gyurinak a stage surfing.

- Na, látsz te még aranypuncikám karón varjút!- zsörtölődött magában a hiúságában sértett Nagyfőnök. És elhatározta, hogy úgy oda fog baszni valami ütős trendi dologgal, mint ha a Sepultura dolgozná fel Aradszky Lacitól a Nem csak a húsz éveseké a világot. És akkor jött ez a piercinges faszság ötlet. Konkrétan piercing tolása és konkrétan oda. Picit hozzá olvasott, és még külön legyezgette a hiúságát, hogy ez egyrészt nagyon fiatalos, másrészt korántsem újsütetű, és nem kicsit arisztokratikus dolog. Különösen a brit királyi házban voltak érte oda. Nem hiába a Prince Albert piercing a legmenőbb verzió. Szóval be is állított egy piercing szalonba, de a nyakig kivarrt, húsz forintosnyira tágított fülcimpájú srác, amint éppen lehúzta a sebészkesztyűit, hogy egy köldök-klitorisz kombó felrakása után egy spanglival lazítson, amikor meglátta a Nagyfőnököt, bambán csak ennyit mondott neki:

- Tata, a tüdőszűrés két sarokra a Zöldkörösztbe' van. – A Nagyfőnök majdnem infarktusig hergelve magát kurvaanyázott és felemelt mutatóujjal förmedt a csávó pofájába, hogy:   – Ez volt életed legbirkább beszólása öcsém, és számolhatod az órákat, mert ne tudd meg, hogy milyen gyorsan lelakatoltatom véglegesen az ÁNTSZ-el ezt a kócerájt, te pedig örülhetsz, ha az elkövetkező húsz évben Szabolcsba’ szamarakat  billogozhatsz, de emberbőrhöz kurva élet, hogy nem érhetsz többet!

- Majd most már lecsekkolt helyre ment, ott már csak azon háborgott, hogy a TB hogyhogy nem támogatja ezt a nélkülözhetetlen önbizalomvisszaállító beavatkozást.  Aztán már nem volt olyan nagy legény, amikor be kellett ülnie a kiszuperált fogorvosi székbe, ahol a piercinges manus emberesebben beszíjazta, mint domina Helga a minisztériumi szeánsz után.  De ekkor már nem volt visszaút. Hál’ istennek a helyi érzéstelenítést azért jól tolta a srác és elég gyorsan be is buherálta az orvosi acél cuccost az ezredesbe. Viszont mire felért a kéglibe Virághoz, már ki is ment belőle a lokális érzéstelenítés hatása, és majdnem olyan görnyedten járkált mint ha a vakbele perforálódott volna. Miután nagy nehezen kisliccelt, Virágtól sikerült begyűjtenie egy meghökkent mosolyt, aztán, meg egy „Jó, hogy itt vagy” szöveget, meg, hogy: -figyelj, gondolkodtam rajta,  ez így még sem működik.  Negyven év difi az mégiscsak húzós. Meg én is változtam, az értékrendemben eztán kevésbé dominálnak az anyagiak, meg minden. Látod a piercingeimet is kiszedtem és összejöttem egy könyvtáros sráccal. Majd az egyetem mellet vállalok valami melót és együtt kiveszünk egy albit, de addig is meghúzhatom magam a szüleinél. Tessék, visszaadom a kulcsokat, már össze is csomagoltam, mindjárt végez Gábor a Szabó Ervinben és egy kölcsön Barkassal segít kiköltözni.  

 

 

 

 

____________________________________________________________________________

Következik: A hivatalhoz vezető út

32 komment

Best of: Apró, technikai határmódosítás (T2QT - Trianon 2 Tarantinotól)

2009.07.09. 23:59 Nolik

"A legtarantinosabb film amit valaha láttam" - Quentin Tarantino Park Chan-wook Old Boy c. művéről

"Quentin ezt akkor mondta, amikor még nem jött ki Nolik a TQ2T-vel" - Jim Jarmusch

 

A miniszter odaszólt a Nagyfőnöknek, hogy:

- Ne má’ Ambrus, senki se vállalja, gyere legyél tökös csávó.

 – Meg az Énekes Jóskának a faszát legyek tökös csávó. Na, hagyjuk a rizsát, persze, hogy nem vállalja senki, ki akarná, hogy generációkon át az ő nevéhez kössék ezt a blamázst. Meg különben is, ki a fasz vagyok én? Miniszterelnök? Köztársasági elnök? Külügyminiszter?  Vagy akkor miért nem írod alá te? Te legalább miniszter vagy?

- De Ambrus…- Ne Ambrusozzál nekem bazmeg. Látsz itt olyan táblát, hogy geci országcsonkító?

- Nem.

- És tudod, hogy miért nem látsz?

- Nem.

- Mert nem vagyok geci országcsonkító!..-és folytatta volna a Nagyfőnök a háborgást, de a miniszter visszavette az irányítást.

- Jó, beszélhetünk másképp is. – majd hanyag eleganciával a Nagyfőnök mahagóni íróasztalára dobott egy mappát.

- Ez meg mi?

- Az életed, vagy legalábbis úgy öt év nyolc hónap belőle, minimum börtön fokozatban. A múltkor elsikált közbeszerzési panamád ügye. Nos?

- Mikor indul a különgép? – kérdezte sóhajtva, rá csöppet sem jellemzően elhaló hangon a  Nagyfőnök.

- Ez a beszéd öregfiú! – vigyorgott elégedetten a miniszter. Majd poénkodott egy sort, - Meglátod, hogy milyen flottul fog menni. Emlékszel még, hogy nemzetközi jog szigorlaton milyen fain kis jelbeszédet dolgoztunk ki a súgásra? A parafálást úgy mutogattuk el, mintha egy borospalackba nyomnánk egy parafa dugót, a ratifikálást meg orrtúrással! – a miniszter harsányan, a Nagyfőnök pedig kényszeredetten vigyorgott. 

 

Na, szóval Szerbiát kárpótolni kellett Koszovóért, mert az már mindenkinek lejött, hogy a koszovói albánok basznak is visszatérni. Magyarország meg itt az államcsőd szélén akkora kakiban van, hogy muszáj neki mindent benyelni, úgyhogy az IMF, a Világbank, az ENSZ, meg az EU nagyokosai rábírták Gordonkáékat, hogy vagy áttér a lakosság a sáskaevésre, vagy kicsippentenek belőlünk egy koszovónyi területet.

- Nem mindegy nektek? Nyolcvan éve már úgy is jócskán le lett belőletek suttyantva, most meg már úgy sem oszt nem szoroz. Gordi, faszom, tudod, hogy nekem is fáj, a fater nekem is a ti véretek. – mondta magára együttérző arckifejezést erőltetve Sarkozy.

- Az, a kurva anyád, mocskos békazabáló francia. Minden sarkon megtagadod a magyar apád, te gyökértelen, törtető pozőr köcsög. – gondolta magában Gordonka, csak távolról se volt abban a pozícióban, hogy mindezt őszintén a francia kollégája pofájába vágja. – Tehát kurtán csak annyit mondott, hogy: - vui, szilvuplé-, és így került egyetlen tollvonással Szerbiához Csongrád, Bács-Kiskun, meg fél Pest megye, Vajdaság 2 néven, illetve a szükséges matematikai műveletek elvégzését követően: Vidék.

Merthogy a korábbi Délvidék a Dél-Délvidék nevet kapta, azaz Délvidék² míg az új szerb országrész lett az Észak-Délvidék, az ellenkező előjelű égtájakkal elvégzendő egyszerűsítést követően, egyszerűen: Vidék, Ráckeve székhellyel. A vérszemet kapott rácok Szentendrét is követelték, de ezen már Gordi is annyira berágott, hogy megüzente: OK, de akkor reaktiválom Görgényit és életfogytiglanig tartó hatállyal kinevezem a Vidék rendőrprefektusává, szervezett bűnmegelőzési és sanzonénekesi tanácsadójává pedig Komáromi Pistit. Ezt a szerbek ízlésvilága már nem vette be, úgyhogy hagyták az extra követelést.

 

Aláírni a hivatalos dokumentumokat aztán senki, aki csak egy hangyafingnyit is fajsúlyos, persze nem akarta, még a Szekeres Imi se, pedig ő mindenkinek mindent, még a saját anyját is, de ezt még az ő gyomra se vette be. De hát nincs új a nap alatt. Na, ezért lett megtalálva a Nagyfőnök. Még azon is anyázott, hogy ott meg még úszni meg biciklizni meg szaladgálni is kell. Triatlon, vagy mi a szentszar. De aztán kiderült, hogy ez valami kommunikációs miszandersztending lehetett, mert csak egy Párizs melletti kastélyban kellett a papírokat aláírogatnia. Az agg teremszolga vigyorgott, hogy vui, ungroá, meg valami elsárgult családi fotókat mutatott, mert már a kedves nagyapa is itt teremszolgáskodott és egy, a Nagyfőnökhöz hasonlóan „lelkes” csákó is ugyanazon az íróasztalon írogatott alá vagy nyolcvan éve.

 

A szerbek már megkezdték a kulturális missziójukat. Az első villámkörnyezet tanulmányok eredményeit kiértékelve örömmel konstatálták, hogy az újonnan megszerzett területeken meglepően gyorsan képesek lesznek balkáni állapotokat teremteni, sőt azok oroszlánrészét gyakorlatilag készen kapják. A bennszülöttek zenei műveltsége még hagy némi kivetnivalót maga után, ezért a Kodály módszer finomhangolását követően bevezették a közoktatásba „Turbo Folk” projektet. Íme az első sikeres darab:

 

 

És nem sokkal azután, hogy  a Nagyfőnök különgépe leszállt a szerb határtól mintegy 20 kilométerre fekvő Ferihegyi repülőtéren, a miniszterelnök sajtótájékoztatón bejelentette az apró, technikai határmódosítást.

 

 

 

 

 

24 komment

2 örömhír

2009.07.07. 23:59 Nolik

Szolgálati közlemények:

1./

A hivatal és a Munkáltatók, Gyáriparosok és egyéb rabszolgahajcsárok Érdekvédelmi Szövetsége történelmi megállapodást kötött. Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a hivatal.blog.hu-ra ezetnúl ritkábban, körülbelül heti egy-két alkalommal kerül fel új poszt, így köz- és magánszféra dolgozói fokozottabban tudnak a munkájukra összpontosítani.

 

2./

 

Előreláthatólag a nyár hátralévő részén egy Best of válogatás jelenik meg a legjobban sikerült posztokból. A válogatás szubjektív, hiszen gigászi erőfeszítést igényel a remekművek széles skálájából szelektálni. A következő felmérőn így még jobb eredményt érhetnek el a tisztelt olvasók. Elvétve még a nyár folyamán is elképzelhető néhány friss poszt, amelyek majd a következő best of válogatára válnak esélyessé. 

 

Best of hivatal:

"Ilyennek képzeltem el a korszerű, napi szinten munkába kerékpározó Budapestet"

Hunvald György, Erzsébetváros egykori polgármestere,

aki dícséretes módon felkarolta a városi kerékpározást, csak sajnos az a fránya ingatlanpanama hűvösre tette a terveivel együtt

 

BRINGÁZÓ IRODISTÁK

 

A minisztérium kiadta az ukázt, hogy hivatalnokainknak példamutatóan „önként” csatlakoznia kell a Kerékpárral a munkába mozgalomhoz, aminek köszönhetően az a paradox helyzet állt elő, hogy  hétfőn a Nagyfőnök ért be elsőnek a hivatalba. A fizika törvényeit még ő se tudta azért legyőzni és nem is hajnal fél egykor pattant nyeregbe Telkin, hanem az öregecske A6-os helyett igényelt egy Q7-est és, hogy még csak gyanú se vetődjön arra, hogy a hivatal gyanús módon sáfárkodik a közpénzekkel és állandóan az Audinak kedvez, egy BMW bicajt is igényelt. Még szerencse, hogy a bajorok is beszálltak a bicaj bizniszbe,  azért egy Nagyfőnök még se tekerhet holmi teszkógazdaságos kínai nónémmel, netán Schwinn Csepellel. Igaz BMW kerókat csak Németországban forgalmaznak, de hát mire való az áruk szabad uniós áramlása, ha nem éppen erre? A lényeg a lényeg, hogy ma reggel a zsírúj Q7-essel sofőrrel jött, aki a hivatal előtt kb. 500 méterrel leparkolt és előzékenyen kivette a nagyfőnöki bömös bicajt, hogy a góré diadalittasan betekerhessen vele a hivatal frissen átadott, 0-24 órás őrzésű, fedett és fűtött kerékpár tárolójába.

A Kisfőnök semmit se bízott a véletlenre. Rentabikeból bérelt egy tandemet, tekerő és kormányzó segéderővel ellátva, és külön e-mailben hívta fel a figyelmet arra, hogy részére extra prosztatabarát nyerget biztosítsanak.

Guszti szerint a pesti közlekedési morál nem egy Tour de France színvonal, hogy az otthontól a hivatalig tartó távot végig lehessen tekerni ásványvízen és szendvicseken, ezért védőital gyanánt Hubertussal töltötte tele a kulacsát, az anonim alkoholistás mentorának is meg kell értenie, hogy mindez a stresszes közlekedési szituációk kezelése érdekében nélkülözhetetlen.   Guszti barátunk a stressz mellett igencsak kitikkadt, amint a Gellért-hegy tövénél tekert felfelé, már ameddig bírta szuflával, mert az utolsó métereken már tolta. Viszont a Hubiból a BAH csomópontig egy csöpp se maradt a kulacsban, a felüljárón Guszti pedig nemes egyszerűséggel keresztülfeküdt az úttest közepén. Medencecsontja a záróvonalat metszette és bringájával takarózott be a lájtos reggeli szunyájához. Szundizásával keletre az Erzsébet-híd pesti hídfőjéig, míg nyugatra az Osztyepenkóig bénította le a reggeli csúcsot. A dugóba ragadt autósok szinte kivétel nélkül Vitár Róbertnek nézték, sőt a városi legendákhoz hűen többen már úgy telefonáltak be a rendőrségre meg a kereskedelmi rádiók közlekedési infójába, hogy a mata részeg Vitár Robi bácsi az úttest közepén bicaját ölelgetve azt dajdajozza, hogy: „Hajrá Usi Disszl!” meg: „Remek csellel hozta el a labdát a 10-es számú, csíkos mezes játékos!” [Ronaldinho mez száma a Barcelonában].Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya korrekt magyar szokás szerint megpróbálta diszkréten kezelni a problémát. Felhívta ifjabb Knézy Jenőt, aki egy újabb telefonváltást követően  tájékoztatta, hogy nem a volt kollégája a BAH csomóponti hunyó, mert Robi bácsi momentán a vácdukai Sport presszóban relaxál. Na, ezt követően a készenléti rendőrség, mint minden más, közönséges nem VIP halandót, kiemelte Gusztit a úttest közepéről, és a bringázási élményen felül egy szabálysértési feljelentéssel, no meg egy gyomormosással is gazdagodott, mielőtt fitten és üdén betoppant a hivatalba.

Kinga gyök kettőre lassította az Andrássy úton az Oktogon felé tartó gépkocsi forgalmat, mert minden úri sofőr kocsányon lógó szemekkel a gyalogút/kerékpársáv kombót stírölte, amint Kinguci habkönnyű, hófehér, libbenő-lambada szoknyácskáját egy tavaszi szellő fuvallat  -á la Marilyn Monroe a híres fényképen- vállközépig libbentette és premier plánban betekintést nyerhettek, amint vakító fehér tangájának spagetti pántja rugózva ringatózik a két féltekére osztott, guszta popsigömb mértani közepén a nyereg felett.

 

Vanda is hasonló hatást váltott ki az alkalomra vásárolt, zsír új, telekom ciklámen forró nacijával a Budaörsi úton, amint eltekert a Petőfi laktanya reggeli szemlére felsorakozott szerződéses állománya előtt. Amikor szagtávolságon belülre ért, a szemfüles kiképzőtiszt egy vegyifegyver riadót parancsolt és a bakák még a biológiai katasztrófa bekövetkezte előtt, az utolsó pillanatban felrántották a gázálarcukat.

Aranka az öltönyben, illetőleg a hölgyek esetén kosztümben tekerésért járó plussz pontok begyűjtése érdekében átalakíttatta ballagó ruciját, és a zsűri meggyőzése érdekében pininfarina betűtípussal a ruci hátára hímezte, hogy: ez kiskosztum [ez kiskosztüm].  A bokáig érő egykori ballagó ruci emellett a mangalicányi sonkákat, na meg a biztos, ami biztos alapon, Andorral felszereltetett pótkerekeket is leplezte.  Viszont Aranka is benyalt egy forgószelet. Pont a Clark Ádám téren tekert a körforgalomban, amikor a ruháját a fejére billentette a szellő. Kollegináihoz hasonlóan ő is araszolásra lassította a mögötte autózókat, na nem a pikáns látvány apropóján, hanem mert pánikba esett és körbe-körbe tekert a körforgalomban, terebélyes sonkáitól meg a pótkerekektől pedig nem tudták kikerülni. Legtöbben azon bosszankodtak, hogy  a bizarr képi világ tuti egy többszáz millió forintos művészfilm egyik jelenete és most a forgatás miatt körözhetnek akár órákon át a reggeli csúcsban. A hisztériás rohamot kapott Aranka amikor csöppet összeszedte magát, mobilon felcsörgette a Nagyfőnököt, aki odaszólt Gordonkának, végtére is a Nagyfőnök sógorával anno együtt hajdúbéteztek, és perceken belül megérkezett a felmentő sereg. A pótkerékkel tekerő Arankát a Köztársasági Őrezred négy motorosa vezette fel a Lánchídon keresztül a hivatalig.

Samu magában hosszasan anyázott a hibbant, a pesti csúcsban bicajozásra kényszerítő  ötleten, de miután lehiggadt, megpróbált valami pozitívumot kicsiholni a bringa projektből és a pince mélyéből kibányászott kemping biciklijéhez Baranyai bácsival egy pótkocsit hegesztetett, így magával tudta vinni gömbakváriumostól Tysont is a hivatalba.         ____________________________________________________________________________

Következik: Salman Guszti         

    

38 komment

Vendégségben (má' megint)

2009.07.06. 23:59 Nolik

T. Hivatal Ügyfelek és egyéb Olvasók!

 Ma ismét Tiboru katonasztori blogján haknizunk,  Švejk a világ negyedik legerősebb hadseregében címen, habár gyanítom, hogy  Tiboru átcímezte, hajlamos erre, szerencsére (vagy sajnos?) a poszt tartalmába viszont nem nyúl bele.  Klikk a linkre:

http://milstory.blog.hu/2009/07/07/039_vejk_macedoniaban

Kommentelni persze itt is szabad:-)

___________________________________________________________________________

Szolgálati közlemény: Tiboru kollégánál 08.00-kor van blogkelte. A köztes közel nyolc órát szíveskedjetek haletetéssel és egyéb hasznos tevékenységgel tölteni, ha netán korábban tévedtek erre.

20 komment

Guszti első napja szabi után

2009.07.05. 23:59 Tsabi

 

- Nabazdmeg. - gondolta Guszti, miközben rogyadozó léptekkel megpróbálta magát benavigálni a kupac mögé ,ami sejtése szerint valaha az iróasztala lehetett. - Csak magába ne szippantson egy fekete lyuk – mormogta a nemletéző bajsza alatt – és szemügyre vette a kupac alkotóelemeit. Egészen felcsigázva vette észre, hogy az iratok többnyire csigákról szólnak. Igaz, az éticsiga Gusztinak olyan, mint korosodó házastársaknál a szex, rá kell készülni a témára, és egy idő után inkább meló, mint szórakozás. Lesöpört az asztalról egy kisebb papírhegyet és az íróasztala legszembeötlőbb pontjára kihelyezte legújabb szerelmet Namulinda, Nuanda unokahúgának művészi igényességgel elkészített porter fotóját. Mint mindenki, aki most jött vissza az éves szabadságról, Guszti sem vágyott másra mint egy kis pótszabira, lehetőleg azonnal. Ehelyett drága kollégái meghagyták neki azt az örömöt, hogy a hivatali megkereséseket megválaszolja. Mint kiderült, egy darabig próbálták a kollégák (leginkább Samu) elkülöníteni a csigás és nem csigás kérdésekkel foglalkozó témákat, de egy idő után úgy tűnt, felesleges minden erőfeszítés.
 
 
 
Gusztink nem aprózta el, először is, csoportosította a beérkezett megkereséseket. A csigagyűjtessel kapcsolatos 129 db. megkeresést ügyesen megoldotta egy formalevéllel. A hivatal postafiók címére érkezett kérdésekkel a hivatal rendes címét illetően már kicsit gondolkodóba esett, de a megoldás, mi több, a Megoldás, isteni szikraként pattant ki elméjéből. Etil alkohol gyökökkel évtizedeken át módszeresen gyalult, ám még így is, Ady késői leszármazottjához méltó zseniális gondolatot préselt ki magából, mintegy ipari törkölycefreprés tömémy erejével. Egy rövid, ám annál frappánsabb végzésben kifejtette, hogy az éticsigák átvételével kapcsolatos információt szolgáltató hivatal számítógépes címe legyen: hivatal.blog.hu, ahol minden további elérhetőséget is megtalálnak a kedves lakossági éticsiga orientált ügyfelek.
 
A meglepően kevés szexista jellegű találat kezelésére is hamar szakszerű megoldást fejlesztett. Azokra a megkeresésekre, amelyekben szerepelt az idős, vagy mature szó, lemásolt egy cd-nyit a hivatal számítógép flottáján található videókból, ahol pedig a pénisz különböző hivatkozási formái voltak, oda meg belinkelt egy képet a Kisfőnökről. Remekül haladt Guszti, olyannyira, hogy a monoton borítékbontogatás közben még egy kis szellemi elkalandozást is megengedhetett magának és felidézte a szabija legemlékezetesebb pillanatait. Végülis olcsón megúszta a kiruccanást, mivelhogy a tesójánál, Dezsőnél héderelt, aki ugyan két évvel fiatalabb Gusztinál, de ránézésre akár az apja is lehetne. Hiába, Dezsőnk világi ember lévén nem hitt, főleg a leszokásban, ő kitartott az alkoholizmus mellett, melyet 12 eves korában vett fel fakultatív tárgyként a tehénpásztorkodás melle. Nem mintha Dezső buta gyerek lett volna, hisz még a négy elemivel is megbirkózott. Dezsőt mindig is vonzotta a logisztika es a dolgok mechanikája, ezt a kertben kornyadozó, kívülről megtévesztésig autóroncsokra emlékeztető tyúkketrecek és kutyaólak is bizonyították. Dezső első autofeliújítása valamint berobbanása a csirkeólbizniszbe egy trabant volt. Nem volt annak semi komolyabb baja, csak gyűrűzni kellett a hengereket, meg kellett bele egy kis kábel, mert az a kevéske, ami még benne leledzett, szénné égett. Dezső neki is állt a “műtétnek”, öntudatos szakember lévén nem jelölte meg a különböző kábelvégeket, mondván, az német technika, hisz nála minden kábel pont olyan hosszú, hogy odáig érjen el, ahová kell. El is ment a közeli autósboltba, hogy vegyen gyűrűket (Milyen kell, 72-es vagy 74-es? –Hmm, legyen akkor 74-es) meg olyan kábelkorbácsot, amin mindegyik kábel olyan hosszú, amihez el kell érnie. Ezt hallva az eladó csak annyit tudott még vöröslő fejjel, könnyek között kituszkolni a száján, hogy: - Na, ezt meg kell nézni hátul, talan még van. -  onnantól kezdve csak hiszterikus röhögés hallatszott a raktárból.
Na mindegy, legalább van gyűrű, még délután kész lesz a tragacs. Végülis, kész is lett, a problémát csak az okozta, hogy az a 2 plusz millimeter gyűrűátmérő igencsak megnehezítette a beépítésüket, Dezsőnk pedig, büszke ember lévén nem élt cserejogosultságával. Nos, miután a szerelők első számú törvénye (előbb-utóbb minden szerszámból kalapács lesz) érvényesült, a gyűrűk bent voltak a helyükön. Néhány csavar kivételével, melyekből köztudomásúlag mindig marad összeszerelés után, helyére került minden. Jöhetett a próba. Gyujtást ráad, éktelen csörömpölés, majd ismételt szétszerelés után kiderült, hogy Dezső Mester az égésteret csavartartónak használta. A végérvényesen működésképtelenre “javított” motort aztán hihetetlenül kedvező barter konstrukción belül, egy éppenhogycsak lejárt szavatosságú láda sörre cserélte, a kasztni pedig Béla kutya új otthona lett, majd Dezsőnk szerzett valahonnan egy karton naposcsibét es dróthálót, Béla kutyának így megest uj házikóra lett szüksége, és a szárnyaikat bongtogató, fiatal csirkék hamarosan otthonossá lakták a trabantra azota egyre kevésbé emlékeztető tárgy többi részét is. Aztán meg a  Škoda sokkal inkább megfelelt Bélusnak, a világ legszomorúbb tekintetű vizslájának, igaz, elég sokat kellett várni, mire elkészült a járgány. Bár itt nem volt motorgenerál, viszont a karosszéria egyes elemei csak nyomokban tartalmaztak fémet, azt is oxidált állapotban, a kocsit nagyrészt autógitt tartotta egyben. Dezsőt ez nem különösebben zavarta, az autó fényezése annál inkább, így neki is állt évek óta tartogatott gyönyörű középfazékkék zománcfestékét a karosszériára felvinni, profi lévén ecsettel. A közben védőitalként elfogyasztott sörök és a tűző júliusi nap aztán megtette jótékony hatását, amikor felesége hazaért,  csak annyit látott, hogy Dezső baromira kapaszkodik egy hupikék, leginkább felizgatott üvegmosókefére hasonlító tárgyra, és arra koncentrál, hogy az egész hóbelebanc ne boruljon rá.
- De Dezső, rácsöpög a festék a káposztára! – sikított fel az alkoholista mekkmester alakításain kőkeményen edzett neje, a még számára is vészterhesen szánalmas látványtól, amivel felhozta hősünket egy kommunikációképes meditációs szintre, melyet kihasználva
- Nembabazee, ledukkózom az tis!- felkiáltását tett követte, es azon nyomban befestette a Škoda alatt leledző, még ép, de festékes káposztákat is. Dezső még pár napig kapirgálta az ablakra rászáradt festéket, de miután rájött, hogy a büdös életben nem fog ebből az autóból kilátni, egyszerűen ennyit nyögött ki, mintegy önkritikát gyakorolva, ha a sör- na meg a ráivott felesek hatására még emlékezett volna arra, hogy az összes munkafázis az ő két szép remegő aranykezét dicsérik: - ki volt az a barom, aki ledukkózta az ablakokat is? – majd belökte Bélus kutya pokrócát az autóba.
 
Gusztit ekkor egy újabb kérdés zökkentette ki emlékei felidézéséből: - Pöttyös cicanadrág, nabazdmeg, mivel NEM foglalkozik mar ez a hivatal?!  - megválaszolta ezt is legjobb tudása szerint. Talált pár kérdést Nemes Pálról meg a hitgyüliről, azokat átpasszolta Hesosnak, a láncot végül a kovbojok végbéltükrözéséről szóló kérdés dobta le Guszti agyáról, ami után sürgős dolga akadt a könyvtárban, ahonnan vidáman tántorogva Kadlott Károly best of-ot dalolászva tért vissza. Na, még egy utolsót sóhajtott. Namulinda még a képen is ijedten húzta be a kocsányokon lógó csiga-biga csápszemeit, mert a csipős alcohol töménysége még a képmást is meglepte.
- Na nézzük, te mit akarsz? - nos a kérdés arról szólt, hogy “hol lehet „keresztrelytvényeket beszerezni?” mire Guszti alkoholszintjére bazírozott önjelölt humorzsákként  a következőt válaszolta : - Aranyapám, neked minek?
 
 
 
 

5 komment

A török matuzsálemek titka; az Egyik Hivatal 2. száma

2009.07.02. 23:59 Nolik

Ami a Reader’s Digestből kimaradt

Stratégiai együttműködés az Egyik Hivatal és a Reader’s Digest között,  2. szám


 

A „Fájni fog” költségvetési  takarékossági csomag jegyében az Egyik Hivatal, mint a Másik Hivatal újonnan induló, heteroszexuális testvérlapja, sajnos továbbra sem jut hozzá a korábban beígért állami támogatáshoz.

Az önfinanszírozás érdekében az Egyik Hivatal a Reader’s Digestben talált együttműködési partnerre. Dióhéjban, ami a főképp nemzetközi sajtószemlére és olvasói levelek leközlésére épülő Digestben nem hozható le, mert fennakad a politikai korrektség szűrőjén, vagy netán az USA-ban honos anyakiadó gazdasági- politikai érdekeit sértené, az a Péderke fémjelezte szókimondó Másik Hivatal testvérlapjában, az Egyik Hivatalban minden további nélkül közlésre kerülhet. Feltéve persze, ha a drákói szigorú szerkesztőség megfelelő minőségűnek találja. Az  Egyik Hivatal első számában a  Reader’s Digestből kimaradt olvasói levelet, míg a második számban egy kihagyott sajtószemlét közöl le.


Sajtószemle:

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Földrajz:

A török matuzsálemek titka


Brit életmódkutatók, egy a törökországi Izmirtől kétszáznyolcvan kilométerre északkeletre fekvő, Antulonaya nevű tizenötezer fős kisváros meglepően hosszú életű férfipopulációjának életvitelét tanulmányozva megdöbbentő információkhoz jutottak és tényfeltáró újságírók bevonásával megállapították, hogy a zömében kebabzabáló, láncdohányos helyi férfiak ötven-hatvan-hetven évesen ugyanúgy hullanak mint Törökország más régióinak lakói, viszont orvosok, temetkezési vállalkozók, imámok és a helyi hatóság korrupt emberei, amennyiben a hozzátartozók vastagon megkenik őket, eltussolják a haláleseteket és a közeli, már használaton kívüli homokbányában illegális temetési szertartásokat követően helyezik örök nyugalomra az elhunytakat. Hogy mindezt miért? A válasz roppant egyszerű. Az elmaradott,  munkalehetőséget szinte alig biztosító városkából a törökországi átlagtól is többen vállalnak Nyugat-Európában, zömében Németországban munkát, majd nyugdíjas éveikre hazaköltöznek, hisz ha pusztán havi néhány száz eurónyi nyugdíjra szereznek jogosultságot, helyi viszonylatban akkor is fejedelmi körülmények között élhetnek, amiről a nyugdíjas elhunytát követően a hozzátartozók se szeretnének elesni. Exhumálásokat követően kiderült, hogy egyes, papíron még élő nyugdíjasok már az ezerkilencszáznyolcvanas évek elején elhunytak, így a hamis meghatalmazással rendelkező hozzátartozók több mint húsz éven keresztül károsították meg a német társadalombiztosítást! A botrány balkáni szinten heteken belül eszkalálódott. Szakértők attól tartanak, hogy távolról se egyedi eset a jelenség, nem kizárt, hogy a kedvezőtlen natalitási mutatók miatt egyébként is súlyos hiánnyal küzdő német TB intézményrendszer esetleges totális összeomlását felgyorsítja az egyes pesszimista becslések szerint akár több százezer elhunyt vendégmunkás hozzátartozói részére folyósított nyugdíj. Egy, a boszniai Szerb Köztársaság székvárosából, Banja Lukából sugárzó tévéműsorban kifejtették, hogy nagy valószínűséggel a srebrenicai mészárlás is kitalált, megrendezett esemény. Tulajdonképpen a korábban illegálisan slendriánul elhantolt németországi bosnyák nyugdíjas vendégmunkások újratemetését próbálta legitimizálni a fiktív népirtással a vérzivataros polgárháború leple alatt a nagy hatalmú muszlim bosnyák nemzetközi társadalombiztosítási csaló maffia, aminek a leleplezése Ratko Mladić tábornoknak hajszál híján sikerült is, azonban a muszlim TB maffiának sikerült eltussolni az ügyet, sőt sikerült egyenesen Mladić tábornokot beállítani a genocidum megszervezésének bűnbakjaként! Mint ismeretes, a múlt század második felétől a törökök után a második legnagyobb nyugat-európai vendégmunkás populáció az  egykori Jugoszlávia polgárai közül került ki, akik a nyugat-európai szervezett bűnözésbe jellemzően etnikai alapon ágyazódtak be. Míg a koszovói albánok a heroinkereskedelmet uralták,  a vajdasági magyarok pedig a délszláv népdalhamisításban jeleskedtek, amikor az a reneszánszát élte Európa szerte, addig a boszniai muzulmánok elsősorban a biztosítási- és társadalombiztosítási csalásban  jeleskedtek.  Szarajevó azonnal hevesen cáfolta a Banja Luka-i vádakat és a muzulmán kötődésű politikai  pártok a Boszniai Muzulmán-Horvát Föderáció útján a Bosnyák Konföderáció parlamentjének rendkívüli összehívását kezdeményezték, ahol a drákói szigorú német és osztrák holokauszttagadókat sújtó törvényekhez hasonló, a srebrenica-tagadók szigorú büntetőjogi felelősségre vonását elrendelő szövetségi büntető törvénykönyv módosítást terjesztettek elő.

Nem kizárt, hogy ami több mint egy évtizeden keresztül jelentős erőfeszítések árán sem sikerült egy középkorú, festett szőke hölgynek, Carla Del Pontenek, a délszláv polgárháború háborús bűnöseit felelősségre vonó Hágai Nemzetközi Bíróság korábbi főügyészének megvalósítasnia, azt egy másik középkorú, festett szőke hajú hölgy néhány napon belül könnyedén elérheti? Nevezetesen Ratko Mladić hollétének felfedését. Ugyanis egy sajtótájékoztatón Angela Merkel német kancellár Ratko Mladić részére teljeskörű amnesztiát ígért, amennyiben elvállalja a Német Nyugdíjfolyósító Intézet elnök-vezérigazgatói tisztségét. A német TB-t jól ismerők azonban kétlik, hogy Mladić elfogadná a kihívást, hisz nyilvánvalóan sokkal kellemesebb tovább bujkálni, vagy legrosszabb esetben egy négycsillagos szálloda kényelmi fokozatával felérő hágai luxusbörtönben gondtalanul éldegélni élete hátralévő részében, mint a német nyugdíjrendszer kilátástalan megreformálásával néhány év alatt teljesen felőrölni iszonyú stresszelés árán az idegeit. 

 

12 komment

Akadálymentesítés

2009.07.01. 23:59 Nolik

A minisztérium kiadta az ukázt, hogy az összes hivatal akadálymentesítését a félév végéig be kell fejezni. Különben az EU a fejükre koppint. Még a kohéziós- meg az infrastrukturális alapba  is vissza kell tolni a támogatást. Alapba visszatolt sváb-hegyi medencés villa meg alapból nonszensz. Nagyfőnökék nagy családja szakácsostól, sofőröstől meg kertészestől aztán meg hová menne?  

 

A Nagyfőnöknek ebből az akadálymentesítéses-hátrányoshelyzetűs-rokipátyolgatós faszságból már jócskán elege volt. Mi a csipát akarnak még? Aki felmegy hozzájuk a családi villájába vendégségbe, az még vastüdős hordágyon is begurulhat a medencébe. Sehol egy lépcső, csak spirál, lejtő meg lift. A pénz célirányosan lett felhasználva, most nem mindegy az Uniónak, hogy légvonalban pár kilométerrel távolabbi helyszínen?

 

A másik, amit szerinte szintén jó lekezelt a roki tárgykörben, az Államtitkári Póker-Openen  nyert  EU kompatibilis mozgáskorlátozott biléta kihelyezése a Ferrari Testarossájára, amit szegény Csipak Petyától vett át, akire az a köcsög Tóni rászállt.    

 

Marika zsigerből utálja a rokikat. Azon kevesek, akik tőle is szerencsétlenebbek, általában valami kéjes ellenszenvet váltanak ki belőle. A hajléktalanokat is legszívesebben terpentinnel lelocsolt máglyák tisztítótüzén látná lobogni. Pedig a mezítlábas szimfóniázásával, meg a nyaklónélküli xanaxozásával sanszosabb, hogy végtagcsonkolásba torkolló érszűkülettel végzi, mintsem, hogy az idült drogfüggő, többszörös visszaeső bűnöző fia  a sok-sok áldozatért és törődésért, amiért felnevelte és embert faragott belőle, hálából egy Hanza-városok kulturális körutazással lepi meg. Brémai Filharmónia koncerttel, tallini Észt Állami Balettintézet előadással, meg ami belefér. Erről az akadálymentesítésről is meg van a cseppet sem PC különvéleménye:

 

- A jó büdös kurva nyomorék anyjukat! Azok a spárgai görögök még tudták. Mindet le kéne gurítani tolókocsistól a Tubesről! Akadálymentesítés az ügyfeleknek, az. A mi fogyatékosságaink könnyítésével meg senki se törődik. Mióta rimánkodok, hogy cseréljék le a fekete billentyűzetemet, mert azon annyira meglátszik a korpa!

 

Hesos szerint mindenkinek bőszen imádkoznia kellene a sok hülye akta tologatása helyett és akkor minden fogyatékos meggyógyulna, mert azt a Megváltó Úrjézus is megmondta. És nem  lenne kinek akadálymentesíteni. Samu nem bírta ki, hogy ne szivassa picit:

 

- Hesos testvér, tudod mit mondott a pösze, amikor a sántával megjelentek a Megváltó Úrjézus szine előtt, hogy meggyógyítsa őket és az Úrjézus azt parancsolta a sántának, hogy dobja el a botját, neki meg azt, hogy szólaljon meg?

- Mit?

- Eleszett a szánta. 

- Na szivasd te a jób… hallelujja – vágott vissza Hesos dühösen és elviharzott egy gyors stresszlevezető imádságra, de azért az ISO szabvány szerinti akadálymentességi piktogramot kirakta a hivatal honlapjára.

 

 

 

 

 

Guszti szerint az egész akadálymentesítés úgy faszság, ahogy van, mert ha kell, akkor ő négykézláb is bemászik a hivatalba, inkább egy korszerű szagelszívó berendezés kellene, gondolta, amint Vanda is bekerült a légterébe.

 

Aranka ebben is a mocskos Düsseldorfi terjeszkedők kezét vélte felfedezni. - Előbb akadálymentesítenek, hogy aztán akadálymentesen lapátra tegyenek!- dúlt-fúlt magában.

 

Talán Kinga volt leginkább megértő. Neki az egyik unokatestvére tolókocsis és van néhány sztorija. Az alap, hogy mindenféle makkegészséges Schorbert Norbi az anyuci cukorbetegségére igényelt rokkant matricával tuningolja a sport verdáját, de a mezei izomagyak ala’ natúr parkolnak roki parkolóra. Mesélte, hogy a múltkor szépen megpróbálta megkérni az egyik suttyót, hogy álljon már el a rmozgássérült parkolóról.

-   Figyelj, légyszives, hadd álljak már be ide. – mire a sültparasztnak valami derengeni kezdett és csodálkozva rákérdezett: - Mé' bazdmeg,   te rokkant vagy? – ekkor már az unokatesójánál is felment a pumpa, na meg azt is látta, hogy erre a szintre kell lemenni, ha meg akarja értetni magát és amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten alapon válaszolt: - Igen bazdmeg, rokkant vagyok!

Azt meg a saját szemével látta, hogy két vaknak ugyan megpróbált a hivatal biztonságija segíteni, csak a kétbites agyával az már nem esett le neki, hogy ha ők ketten oldalt egymást fogják, akkor nem elég, ha csak a mellette lévőre figyel, akit konkrétan ő támogat, mert szegény szélsővel sikerült egy oszlopot lefejeltetni. Visszafelé a saját kárukon okulva már libasorban mentek szegény fehér botosok. A hab a tortán meg az volt, hogy miután a biztonságis soron kívül bevezette őket, a jelenetet szemlélő két főállású segélyből élő közül az egyik csodálkozva így szólt társának:

-         Jé, a vakok előbb bemehetnek, mint mi!? 

Részmunkaidős Kinga csak attól parázott, nehogy az legyen a nóta vége, hogy mivel górézsebbe szétfolyatják az akadálymentesítésre szánt büdzsét és aztán meg nekik kell határidőre befejezni társadalmi munkában. Részmunkaidő ide vagy oda, akár 12 órázni is kell, amíg kész nem lesznek. Aztán persze, hogy úgy lett. Meg is lett a nagy díájváj eredménye. Mindenhova raktak platót, csak oda nem, ahová ugye szerintük a rokker is gyalog jár, de figyelmeztető táblát azért kihelyeztek:           

 

8 komment

Hivatal Earth

2009.06.30. 23:59 Nolik

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sziasztok,

Mivel a Hivatal a kereső piacon egyre inkább háttérbe szorítja a Gooogle-t, most a keresőszavak helyett azt a szolgáltatását vesszük górcső alá, hogy milyen egzotikus helyszínekről látogattok hozzánk (avagy munkáltatótok milyen kreatív módszerekkel telepíti  távoli proxi cím alá a szervert, illetve miket beszélek hülyeségeketet, ti saját magatok, merthogy munkaidőben serényen dolgoztok és nem minket olvastok:-))

Íme az egzotikus lista, a teljesség igénye nélkül:

 

Bosnia and Herzegovina

 

Israel

Moldova

South Korea

Egypt

Iceland

Seychelles

Afghanistan

 

Algeria

Taiwan

Jersey

Nicaragua

Kazakhstan

Senegal

Iraq

Hong Kong

Uruguay

Vietnam

 

Két kedvenc:

Kazahsztán - Borat árgus szemekkel lesi a konkurenciát.

Seychelles - Szar is lehet ott a kókuszpálma alatt koktélt szürcsölgetve henyélni. Engem is kínozna a honvágy, egy 2-3 órás sorbanállásért, hogy aztán foghegyről ugassákk le a fejem és zavarjanak vissza, mert nem jó sorszámot húztam:-)

 

9 komment

Vendégségben

2009.06.28. 23:59 Nolik

T. Hivatal Ügyfelek és egyéb Olvasók!

 Ma Tiboru katonasztori blogján haknizunk A csikló botanikája címen jegyzett  poszttal  egy közel 20 évvel ezelőtti sztorit elevenítek fel. Klikk a linkre:

http://milstory.blog.hu/2009/06/29/033_a_csiklo_botanikaja

Kommentelni persze itt is szabad:-)

___________________________________________________________________________

Szolgálati közlemény: Tiboru kollégánál 08.00-kor van blogkelte. A köztes közel négy órát szíveskedjetek haletetéssel és egyéb hasznos tevékenységgel tölteni, ha netán korábban tévedtek erre.

 

13 komment

Fizetős szolgáltatást indít a hivatal.blog.hu

2009.06.27. 23:59 Nolik

Mivel elérte azt a kereskedelmileg is értékelhető mennyiséget azoknak a száma, akik ugyan tudják, hogy mennyire cool dolog hivatal.blog.hu-t olvasni, azonban a fogyasztói főcsapáson szocializálódott kétbites Tesco gazdaságos agyukkal egyetlen hivatalos poént se tudnak felfogni, ezért a hivatal.blog.hu szerkesztősége által gondozva,  részükre Hivatal Mainstream néven, új fizetős internetes humor blog kerül kiadásra.

 

Amennyiben az üzleti megállapodások aláírásra kerülnek, a lapban a konvencionális humor olyan prominensei fognak publikálni mint például Ihos József, Farkasházy Tivadar és ha a project finanszírozó bankok biztosítják a szükséges kezdőtőkét, akár Fábry Sándor és a Boros-Bochkor páros írásai, illetve interaktív anyagai is megjelenhetnek, valamint bevétel optimalizálási célból, hogy a Hivatal Mainstream kiemelten közhasznú közalapítványi formátumban működhessen, előreláthatólag Sas József előadásában letölthető  rövid video csasztuskák is elérhetőkké válnak.

 

 

" Közérthető-közérthető , a hivatal mejnsztrím!"

 

A megszokott tartalmú hivatal.blog.hu továbbra is ingyenesen kerül kiadásra, ezentúl Hivatal Classic néven. A két internetes sajtó blog termék hasonló grafikai megoldást tartalmazó főcímmel jelenik majd meg, azzal a különbséggel, hogy a 2.0-ás ásítozó inason (Tsabi remekműve, lehet tapsolni) felül egy-egy  eltérő kabala figurát is tartalmaz a két logó. A Hivatal Mainstream esetén egy korszerűsített ludas matyisan megrajzolt, köldökpiercinges, farcsigolya vonalon ribancrendszám  tetkós, vigyorgós plasztikcsöcsú plázapicsa, míg a Hivatal Classic kabalafigurája egy önelégült mosollyal, révülten a saját faszát szopó pesti sznob lesz.

 

A Hivatal Mainstream bevétele majd teljes egészében a Hivatal Classic színvonalas kiadásának fenntartása érdekében kerül felhasználásra.

 

- Pirája táplálék kiegészítőre, külföldi labdarúgó- és könnyűzenei koncertjegyekre, csiga  szafárikra és persze egzotikus, elsősorban latin-amerikai utazásokra fogjuk költeni a lét- nyilatkozták a lelkes hivatal.blog.hu-sok – ha sikerül a Mainstreammal a következő internetes boomot meglovagolni, akár mi adhatjuk az első blogfinanszírozott űrturistát is! - állították félig-meddig komolyan, de mindenféleképp töretlen optimizmussal a közeljövő potenciális e-sajtó cézárai.

 

 

 

6 komment

Ki tud többet a hivatalról teszt megoldáskulcsa

2009.06.24. 23:59 Nolik

Egyszerűen Szilysárga kihúzóval jelöltük a helyes megoldást. Ráklikkelve azonnal ellenőrizhető a forrás. A távoktatás EU kompatibilis csúcsa!

 

1./        Minek az elvesztése borította ki Samut?

 

a)                         Számítógépe merevlemezéről elszállt egy több mint 500 oldalas word dokumentum,   több hónap kemény munkája a hivatal hatékonyabb       tevékenységéről kidolgozott tanulmányhoz.

 

b)                         Négy éven keresztül gondosan karbantartott, ökölnyire gyúrt,    kisplasztikák alapanyagának szánt fikagömbje enyészett el.

 

c)                          Elmenekültek a házi kedvence etetésére szánt bébiegerek.

 

d)                         Egyik sem

 

e)                         Nem tudom

 

2./        Milyen szervezet tagja Guszti?

 

a)                  SzKKP (Szabadkőműves Köztisztviselők Páholya)

 

b)                  EKE (Egyházi kórusok Egyesülete)

 

c)                  AA (Anonim Alkoholisták)

 

d)                  Egyik sem

 

e)                  Nem tudom

 

3./        Kinek a szavajárása: „A pinám leszakad!”

 

a)                  Kósáné Kovács Magda

 

b)                  Részmunkaidős Kinga

 

c)                  Szájer József

 

d)                  Egyik sem

 

e)                  Nem tudom

 

4./        Mi jellemzi Marika ruhatárát?

 

a)      Dolce Gabana kollekciók

 

b)      Szklenács Gusztávné Egyéni Vállalkozónál méretre varrat

 

c)      Vörös Október Ruhagyár szolidan elegáns, strapabíró konfekció kosztümjei 

 

d)      Egyik sem

 

e)      Nem tudom

 

5./        Hogy hívják Samu háziállatát és milyen állat?

 

a)      Nuanda, afrikai óriáscsiga

 

b)      Tyson, pirája

 

c)      Mahler, pióca

 

d)      Bodri, nílusi krokodil

 

e)      Minuszka, szarka

 

f)        Goebbels, pekingi palotapincsi

 

g)      Institut, tarajos gőte

 

h)      Egyik sem [ne má’ ennyiből?]

  

i)        Nem tudom

 

6./        Ki mondta, kinek és milyen apropóból? „Gecikurva aggyá pénzt a hajnali adagomra, vagy a nyaki ütőereddel spriccpartizok!”

 

a)         Zuschlag János, amikor a fiatal baloldali szinkronúszók reggeli edzését támogató alapítvány finanszírozásához kért többletforrást Lendvai Ildikótól.

 

b)         Semjén Zsolt, a KDNP egyházügyi szakpolitikusa fordult e szavakkal Szily Katalin házelnökhöz, egyben az MSZP vallásos tagozatának az elnökéhez. A „hajnali adag” és a „spriccparti” ebben a szövegkörnyezetben az egyházfinanszírozási szakzsargonban a reggeli mise előtti keresztelő állami támogatását jelenti.

 

c)         Marika többszörös visszaeső bűnöző, idült drogfüggő fia így fordult édesanyjához az elvonási tünetei enyhítését szolgáló kora reggeli első kábítószeradag megvásárlásához szükséges pénz kamatmentes, családi kölcsön formájában történő biztosítása érdekében.

 

d)         Egyik sem

 

e)         Nem tudom

 

 

7./        Mi a hivatal hivatalos vállalati himnusza és ki(k)nek a műve?

 

a)        Dr. Komároni István: A köztisztviselők dala

 

b)        Kovbojok: Kakadal

 

c)        Köbcenti: Egy kis viszki, egy kis Koka Kóla

 

d)        Egyik sem  (Na ezt szerintem sokan bebuktátok, most már vissza lehet nézni)

 

e)        Nem tudom

 

8./        Múlt héten hol járt a Nagyfőnök hivatalos úton és milyen ügyben?

 

a)                  Hawai, Office Ironman – a hivatalnokok legkeményebb triatlon versenye.

 

b)                  Bolívia, „Az Uránuszon újrakezdjük!” – kisbolygó becsapódás következtében részlegesen megsemmisült Naprendszerbéli bolygók, köztük a Föld elveszítése utáni diplomáciai élet újraszervezéséről tartott konferencia.

 

c)                  Franciaország, Magyarország képviseletében aláírta azt a nemzetközi egyezményt ami alapján Koszovóért kárpótlásul Magyarországtól elcsatolják és hozzácsatolják Szerbiához Csongrád-, Bács-Kiskun- és Pest megye felét.

 

d)                  Egyik sem

 

e)                  Nem tudom

 

9./        Milyen újságban publikál Péderke, a meleg aktivista hivatalnok, és mi a fő      profilja a nevezett sajtóorgánumnál?

 

a)                  Közbeszerzési értesítő, gasztronómiai melléklet

 

b)                  Vér és Becsület Magazin, fajhigiénés rovatvezető

 

c)                  Másik Hivatal, a Meleg, Leszbikus, Transzszexuális és Határidőbetartó hivatalnok kisebbségiek lapja, interjúk

 

d)                  Egyik sem

 

e)                  Nem tudom  

 

10./            Aranka milyen szerkezeti átalakulástól tart?

 

a)                              Nemzetgazdasági érdekből felszámolják a hivatalt, a hivatalnokokat pedig marhavagonokban deportálják a versenyszférába.

 

b)                              Felvásárolja őket a Düsseldorfi Önkormányzat.

 

c)                              Privatizálják a hivatalt és Bigboss, Kapolyi, Putin & Tovarisch Plc. néven a vlagyivosztoki tőszdére viszik őket.

 

d)                              Egyik sem

 

e)                              Nem tudom

 

10+1./ Milyen apró szervi rendellenességtől szenved Vanda?

 

a)                              A megszokottól egyel több mellbimbója van, mint Lily Allen brit popénekesnőnek.

 

b)                              Kopoltyús

 

c)                              Hormonális rendellenességek miatti erős testszag.

 

d)                              Egyik sem  

 

e)                              Nem tudom

 

 

Remélem jól sikerült a teszt, a pótvizsgáról és az UV csekkek befizetéséről később intézkedünk.

 

6 komment

süti beállítások módosítása